Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Száraz Miklós György: Duna

Habsburg Ferdinand főherceg - V. Károly testvéröccse - II. Lajos királyunk nővérével, Jagelló Anna magyar és cseh hercegnővel. Röpke lobogók ropogtak a szélben, ökrök forogtak nyársakon, lantok pönögtek, harsonák rivalltak, dobok búgtak és peregtek, sípok sikoltoztak a királyi menyegzőn, de a lényeg nem a látványosság volt, hanem a szerződés, a császári és királyi üzlet: ez a frigy lett az alapja a Habsburg-ház magyar koronára formált igényének.

V. Károly granadai márványkútja a mór Alhambra ámbraszínű kőfalai alatt fényről, aranyról, hatalomról, pompáról és dicsőségről mesél. Pedig nem grandiózus, inkább szerény építmény. Hogyan is mondjuk: van mire szerénynek lennie. Don Carlos. A gőgös császár, az utolsó lovag. Az elhivatott, a ragyogó tehetségű. A merész. Aki akár Bécsben, Madridban, Brüsszelben vagy Nápolyban időzött, állítólag a lovával mindig németül, nemes talp- nyalóival franciául, az inasaival spanyolul, az Istennel pedig latinul érintkezett. Azért a nagy császár időnként más módon is érintkezett alattvalóival. 1546- ban, midőn a Duna-menti Regensburgban ülésezett a német birodalmi gyűlés, bemutatták neki a város és a német föld legszebb hölgyét, a kor német szépségideálját, a tizennyolc éves Barbara Blomberg kisasszonyt. Azt mondják, amint meglátta a gyönyörű leányt, a császár nyomban lángoló szerelemre gyűlt. Nocsak! Szerelem? Ha császári fő a csábító, a legbujább megkívánás is fönséges szavakba öltözik? A szépséges polgárlány az Aranykereszt fogadóban esett teherbe az első, egyben utolsó együtt töltött szerelmes éjszakán. „Szerelmiik”-ből lovagregény nem születhetett, hiszen Carlos és Barbara soha többé nem találkoztak, ám a kapcsolat mégis gyümölcsözőnek mondható: azon az éjszakán fogant a császár híres-neves fattya, a „lepantói győző”, Don Juan de Austria.

De hagyjuk a babérkoszorús és koronás főket, keressünk ínycsiklandozóbb témát. Linz a linzer városa. Valamire való magyar szakácskönyvben ott kell lennie a következőknek: linzer, linzer csiga, linzi koszorú, linzertorta. Mindegyik lényege az úgynevezett linzertészta... És a lekvár! Utóbbi lehet savanykás, lehet édes sárgabarack, lehet akár csak egyetlen forró csepp.

Az itáliai Duna-utazó, Claudio Magris egy XIX. századi metszetet talál a linzi vármúzeumban, melyen Mauthausen idilli látképe látható: szelíd dombok, integető emberekkel teli csónakok a Dunán, a gőzösök kéményeiből vidám füst gomolyog az ég felé. Mauthausenről nehéz írni, és nehéz nem írni róla. A város gótikus plébániatemplomának padsorai dugig megteltek 1762- ben, midőn a templom öreg orgonáján egy hat esztendős gyermek, Wolfgang Amadeus Mozart játszott, írja az Első Duna-gőzhajózási Társaság Duna- utazóknak ajánlott, 1935-ös, jubileumi kiadású kézikönyve. Eszünkbe jut egy fénykép, egy másik kisfiú az édesapjával. 1939 őszén készült a kép, apa és fia szelíd őzet simogat. Llirtelenjében nem is tudjuk, hol láthattuk, de arra pontosan emlékszünk, hogy szépen a családi albumba ragasztották s feliratozták a fotót: „Mit Papi im Zoo Buchenwald.” A képet Ilse Koch, Buchenwald parancsnokának, Karl Otto Kochnak a felesége készítette a láger állatkertjében.

Fasiszták, nemzetiszocialisták, tömeggyilkosok. Sokan közülük gondos, törődő szülők. Megint csak nem tudom, hol olvastam: Franz Ziereis,

94