Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Száraz Miklós György: Duna

biuszt, Lima száz éve halott érsekét. A Tokaj-hegyaljai Mádra és Bodrog- keresztúrra beköltöznek az első zsidó családok, Dublinban pedig egyjonadtan Swift nevezetű beteges úr befejezi minden idők egyik legsikeresebbnek bizonyuló regényét, a Gulliver utazásait. És ugyanabban az unalmas évben, midőn Anna Maria Hall felhordatta holmiját egy ulmi dereglyére, hogy nekivágjon a hosszú vízi útnak, s a Dunán alácsorogva megérkezzen a távoli Magyarországra, ugyanabban az esztendőben megjelenik Hollandiában egy másik, sokkal kevésbé ismert, ámde a tudomány számára éppoly becses értékű könyv: Luigi Ferdinando Marsigli Danubius Pannonico-Mysicus című műve. Ez a grandiózus munka hat vaskos, gyönyörűen illusztrált kötetből áll, és a valaha létezett legkitűnőbb Duna-monográfiának, sőt Duna-anatómiának mondják a hozzáértők. (Nevezhetnénk Duna-antropológiának is, mivel a Dunát - a korábbi utazókkal egyetértve - magunk sem csak mítosznak, eszmének, kultúrának, de nem is csak folyónak, és mint olyat, élőlénynek, hanem isteni és emberi lénynek is tekintjük.)

Anna Maria Eláll ott áll a csöndesen nyikorgó, súlyos ulmi bárkán, mono- gramos kendőjével integet a rokonoknak, s ezenközben az olajozottan dolgozó amszterdami nyomdagépből előbújnak a Duna-könyv gyönyörű ívei.

Van valami sorsszerű, valami misztikus ebben az egybeesésben?

A világon semmi. Hiszen akkoriban már évente sok ezren utaznak az „ulmi skatulyákon” - 1712 óta menetrendszerű, úgynevezett ordinari járatok közlekednek Regensburg felé -, az itáliai térképész-hadmérnök (fizikus-botanikus- zoológus-geográfus) polihisztor hatalmas munkája pedig idestova harminc esztendeje vár megjelenésre. Az embert mégis jóleső elégedettséggel tölti el, hogy ez ilyen szépen összejött. Hogy a szálak ilyen szépen összefutnak. (A véletlen kiisded, precíz játéka? Lehet. Ámbár, mint tudjuk, véletlenek nincsenek.)

Most ha választhatunk - és miért ne tehetnénk? -, ne csorogjunk alá Anna Maria Hallal együtt a hosszú vízi úton, hanem ugorjunk előre néhány hetet az időben, és csak Magyarországon, Kalocsától délre kössünk ki. Meg se álljunk Hajós nevezetes löszfaláig. Ott vagyunk tehát, ahol a (Duna-)part szakad.

Hajós ma úgy tizenöt kilométerre van a Dunától, de ha Marsigli gróf korabeli térképét vizslatjuk, azt látjuk, hogy a főmeder körül csalinkázó mellékágakon és csatornákon valaha a faluig hajózhattunk. Anna Maria Hall megérkezik tehát, és a török időkben elpusztult magyar falu helyén frissen alapított település korábban érkezett sváb lakói ünneplőben, kisebb parádéval, pattogó zeneszóval várják. Hogy miért a lelkes fogadtatás? Mert a dietelhofeni plébános 56 esztendős nagynénje nem kisebb kincset hoz magával, mint Schwabenberg gótikus faszobrát, a csodatévő busseni Madonnát, melyet a híres-neves ulmi mester, Michael Erhart műhelyében faragtak 1500 körül.

Lehetetlen, csóválhatjuk kétkedőn a fejünket. Hogyan járultak ehhez hozzá a Bussen-környéki falvak lakói, az otthon maradó oberschwabeni hívők?

Lehet, hogy nem járultak hozzá.

Az 1749 szeptemberének első napjaiban Hajóson, a főtisztelendő báró Bar- kóczy Sándor püspöki helynök előtt felvett jegyzőkönyv hiteles tanúja azt vallotta az ügyben, hogy Bussen plébánosa félt engedélyt adni arra, hogy a

89