Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Petrik Béla: Kereszteződések

mellett. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Erdélyit a baloldali körök már 193 7-193 8-ban kitagadták a magyar irodalom világából, a népiek is mindinkább elhatárolódtak tőle*1’, így Szabó Dezső pozitív értékelése a negy­venes évek elején kifejezetten baráti gesztusként értékelhető. S bár mint az előbb említettük, Erdélyi amatőr nyelv értelmezési kísérleteit a szakember magabiztosságával intézte el, Erdélyi Józsefet kora irodalmi fősodrához, a legnagyobbakhoz sorolta, a nemzeti egység megteremtésének fontosságára figyelmeztetve, együtt említve a népi- nemzeti írók legjavával. „A felsorolt népi-nemzeti írók között Kodolányi János, Erdélyi József, Németh László kétségtelenül a jó közepes írók közé tartoznak. Jól meg kell érteni: ez nem azt jelenti, hogy - ha szabad így mondanom - a magyar írók mai állo­mányához képest közepesek. Nem. A mai írók legjavához tartoznak. A magyar irodalom irodalomtörténeti értékvonalához közepesek.”*' Szabó Dezső 1945 januárjában meghalt, Erdélyi József pedig megkezdte kálváriás pályafutását a kommunista diktatúrában. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy e két pályavonalnak, bár igen távol futottak egymástól, lettek volna még találkozási pontjaik ezek után is. Leginkább bírósági termekben, a vádlottak padján. Erdélyi lózsef levele Babits Mihálynak - Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) Babits hagyaték. Fond. 111/403. 1 Babits Mihály: Baloldal és Nyugatosság - Nyugat, 1930. III. kötet 157-160. o. I Erről ír Lakásaim című írásában - Űj Európa, 1943/3. Szám, 135-137. o. ' Lásd Erdélyi lózsef: Fegyvertelen. - TURUL kiadó, 1942, Budapest 38. o. ' Farkas Nándor: Eoizódok Szabó Dezső életéből. Kézirat 11. o. PIM levéltár * Lásd erről Erdélyi lőzsef: Fegyvertelen, uo. 60.o. ' luhász Géza: Kokényvirág - Napkelet 1930. 895.0. ‘ .Pirulva adtam át könyvemet Móricz Zsigmondnak. Tőle kértem volna előszót ha kellett volna." Erdélyi lózsef: Fegyvertelen, uo. 61.0. ’ Szabó Dezső: Előszó In.: Erdélyi lózsef: Ibolyalevél, Táltos Kiadó, 1922. 5. o. " Uo. 6. o. :: .Akkoitájban gyűjtött sereget a fiatal írónemzedékből maga köré Mikes Lajos." Erdélyi lózsef: Fegyvertelen - TURUL kiadó. 1942., Budapest 89.o. u Erdélyi levele Gulyás Pálnak - 1935. lanuár 27. - MTAK, MS 5596/250. ” Erdélyi levele Gulyás Pálnak - 1935. Augusztus 24. - Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára, Gulyás hagyaték. ;1 Erdélyi lózsef: Előszó (vers) Fegyver, 1935.1. évfolyam 1. szám, november, 2. o :s Lásd 41. Számú lábjegyzetnél, uo. “ Szabó Pál levelezőlapja Erdélyinek - 1935. November 26. Biharugra - MTAK Erdélyi hagyaték u Erdélyi lózsef testvérének írott levele - 1935. Eleje, MTAK, MS 5596/126. ;t Tóth Aladár: Uszt ünnep Magyarországon, Fodor lózsef: November című versével, Tatay Sándor: Ködös reggel című írásával szerepelt még ebben a számban. Erdélyi: Ahasvér és a Varázsfurulya című költeményén kívül. A decemberi számban már jószerével csak Erdélyi lózsef és öccse Ferenc írásai, fordításai szerepeltek. 15 lásd erről részletesen Erdélyi lózsef: Fegyvertelen, TURUL kiadó, 1942., Budapest 183-184. o. 20 Szabó Dezső: Irodalom és történelem Fegyver 1935. november 3. o. II Uo. 5.0. " Uo. 7. o. !! L. erről: Szabó Dezső: A jóhiszemű káoszhoz - Füzetek 32. szám. Az antijudaizmus bírálata, A végzet ellen (Hungarizmus és 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom