Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - Petrik Béla: Kereszteződések
ték - magukat a költeményeket. Pedig Erdélyi József ekkor már teljes költői fegyverzetében állt elő, mely idővel bővült, teljesedett ugyan, de lényegesen nem változott. Népi hangvételével és klasszikus népi formáival az olvasók többsége nem is tudott mit kezdeni. Rossz kötetnek mondták, legfeljebb múló irodalmi hóbortnak. A verseknek azonban értő méltatói is akadtak, így például Szabó Lőrinc, aki már ekkor felfedezte Erdélyi lírájának korszaknyitó szerepét. Mikes Lajos is felfigyelt rá, s meghívta őt „fiai közé”". Kitárult előtte Az Est, a Pesti Napló és a Magyarország kapuja. Erdélyi továbbra sem vállalt munkát, költőként akart megélni: a szabadság és a függetlenség mindennél fontosabb volt számára. Ebből azonban csak a mindennapi szűkös megélhetésre tellett, nyomorúságos helyzetét megoldani nem tudta. Költészete egyre biztosabb ponttá vált a magyar irodalomban, már tudni lehetett, hogy nem tűnik el a hétköznapok süllyesztőjében. A második kereszteződés a harmincas évek közepére tehető. Erdélyi ekkoriban úgy érezte, hiába bizonyít újra és újra, kirekesztettségén, mellőzöttségén semmi sem változtat s egy könyvnapi kudarcon feldühödve harcba indult. Az irodalmi élet többé már nem a tehetségek és értékek érvényesülésének színterét jelentette számára, hanem harcteret, a megmaradásért vívott küzdelmet. Szimbolikus értelművé és Erdélyi József lelkivilágának hű tükrévé vált az általa indítandó lap címe is: Fegyver. Fegyver a kiszolgáltatottság, a megaláztatottság ellen, ahogyan írta: a Fegyver „küzdeni akar a vállalatok kétoldalú uzsorája ellen: az író kiuzsorázása, meg a közönség kiuzsorázása ellen.”12 A lap célját ekképpen fogalmazta meg, közvetlenül a folyóirat indulása előtt Gulyás Pálnak írt levelében: „Célja ennek a lapnak a vidéki írók összefogása, (...) az ország felrázása, megmozdítása az iránt, hogy küzdjünk a zsidó, a papi és úri szupremácia ellen. (...) Én a »Fegyvert« szánom a helyes arányszám megteremtésére, hogy ők a kisebbség, nem pedig mi.”12 Jól kell látnunk, indulatai nem csak a zsidóság ellen irányultak, hanem az egyházi és más nagytőkés körök, végső soron a gazdasági hatalom birtokosai ellen. Az Előszónak szánt versében a lap élén így írt erről: „Fekete sas, mit hozol énnékem / a mély tengerből? - Ne hozz kincseket, / hanem hozz fegyvert, letörni rab lelkem / szárnyairól a vas bilincseket!...”14 A Fegyver kapocs kívánt lenni főváros és az ország, az ország különböző gócai között, azt a szakadékot próbálta volna áthidalni, amely a vidék és a főváros értelmisége között tátongott. A tömegek számára akarta a magas kultúrát közvetíteni, elérhető áron: „Egy pengőért öthetenként a legjobb magyar irodalmat akarja adni a szegény magyar népnek (..A lap szerzőgárdájába a legnagyobbakat toborozta: Móricz Zsigmondot, Kosztolányi Dezsőt, Tersánszky Józsi Jenőt, Gulyás Pált. És természetesen azt a Szabó Dezsőt, aki hozzá hasonlóan kiszorulva szinte minden hivatalos nyilvánosságból, saját lapjában a Ludas Mátyás Füzetekben adta közre hónapról-hónapra írásait. A Fegyver-rel egy időben indult a Kelet Népe is, ami némi összeütközést jelentett, hiszen a két lap nemcsak azonos szerzőgárdát szeretett volna maga mellé állítani, de ugyanazt az olvasóközönséget is célozta meg. Gondot mégsem okozhatott, ahogy Szabó Pál is írta Erdélyinek: „tán megfér e két dolog együtt. Mi ugyanis (a Fegyver és a Kelet Népe -P.B.) főként ennek a sivatagos magyar vidéknek dolgozunk, akinek, aminek, még nem dolgozott senki.”14 69
