Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: Hagyomány és újítás szintézise

gyeit” (lelki kincseit). S az út végén? Testét az elkerülhetetlen romlás várja: „csereszabatos szervek egy vödörben, / piknik a zöldellő műtőben”. A megváltásra méltatlan ember(iség) sorsa a megsemmisülés: „És végül megszólalnak az égi harsonák: / nem lesz új lény, s nem lesz új világ. / Elszórt fémdarabok közt bolyong az Isten, / emlékezz ember: porból vagy és porrá leszel!”

L. Simon László eddigi költői útját az avantgárd szellemiség és poétika alakította; s ezzel nincs ellentétben az sem, hogy jelen kötetét a konzervatív gondolkodásmód hatja át. Formakultúrájában eljutott a hagyomány-újítás szintéziséig. Alig túl a „krisztusi” koron még hisz abban, hogy az emberi erőfeszítések nyomán a világ megvált(oztat)ható. Vitái, harca az irodalmi élet „egészségesebbé” tételéért, az alkotói szuverenitás megőrzéséért, a gondolat és a formák szabadságáért - talán! — nem hiábavaló. Hűsége a szellemi-erköl- csi-kulturális hagyományhoz mint az emberi élet alappilléréhez, megtartó erőt jelent számára; ugyanakkor (egyik jelentős alkotói-emberi példaképe: Kassák nyomán) arra szólít fel bennünket: „Éljünk a mi időnkben!” - ne zárkózzunk el a jelen gondjaitól. Védjük korábbi értékeinket - teremtsünk a holnapnak szóló újakat. Hiszen az emberiség útja a tegnapból a mán át a jövőbe vezet („messziről jön s messzire megy az Élet” - ahogy Ady mondta volt); s bár az egyes ember - és minden nemzedék - mindig a „végidőben” él, az emberiség útja a végtelenből a végtelen felé halad.

57