Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - L. Simon László versei
a pészméker a szív helyett. Te nyitoa ki a szádat, de én szívom magamba a neked szánt levegőt ugyanott, a tér azonos pontján, de másik időben. Halkan lépek mögéd, hogy megértsem végre a nem keresett, a meg nem érdemelt ajándék lényegét, az önmagát magyarázó lehetőséget, a későn megtalált mestereket, akik nem mutatták az utat, nem óvtak, nem fogták a kezem, s nem tettek elém íontos könyveket, csak kivittek a ház mögé, a virágzó szőlőbe, a mactarak hangjával festett kertbe, a lugas lusta árnyékába. A nyár is véget ér lassan, a kora őszi kertben mátyásmadár kísért, némán figyelve mozdulataimat, a fürtért nyúló kéz lassú változását, a levelek közt játszó, csilingelő fényt, ősi árnyak félénk rezdülését. Vajon elég erős-e a béna kar szorítása, ha a gyűlölet vagy a hirtelen szeretet rántja görcsbe a sorvadt izmokat, vajon kell-e a szavakon túl bármi, ami kijelöli az egymást keresztező utak néma metszéspontját, vajon van-e fontosabb annál, amit nem tudtunk, de nem is akartunk megbeszélni? Esténként tévét nézek, amerikai négerek és indiánok távoli életét, ülök a nyitott szobában, mellőlem elszökik a fény. Tavasz után nyár jön, majd ősz, az ősz után meg tél. 47
