Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Miklya Zsolt: Vízorgona

de ennyi szárny már tömény unalomba hajlik, mint a rímek zápora. Köpenyedre dőlök Sztavrogin. így ni. Még zavarában megtanul beszélni.

Még zavarában megtanul beszélni, csak bámult rád és szájról olvasott.

Túl szorosra préselt ajakráncaid közt talál-e valami biztatót, te sem tudod, csak reméled. Míg élek, reménykedem - olvastad valahol, nyálas, húztad a szád, inkább merénylet, de hogy ki ellen, nem gondoltad akkor tovább. Most itt van, beléd karol, nem szájról olvas éppen, karból, míg karba teszed. Rutindolog, naponta végzed, mint az ürítés, olyan. Szorosra vont ajakráncaid közt enged a prés, neked is, micsoda megkönnyebbülés.

Neked is micsoda megkönnyebbülés a boncasztalra végre felkerülni. Fészkelődsz még, aztán jöhet a kés helyett az esernyőtű meg a spulni. Esernyőváz újrahasznosított metszőtűjével hajolsz a linólap fölé. Mélyíted a negatívot, amiből ég lesz, mező, patak és part is, persze, s mint frissen szántott földet már a metszett íveket boronálod. Szálakból építesz fel egy képet, és visszafejted, színeket spulnizol szorosan egymás mellé. A tű meg a spulni még őriz valami rendet.

A spulni még őriz valami rendet, ha már te nem tudsz. Fiókjaidban egymásba gabalyodnak a szálak meg begyűrődnek a lapok. Megakad néha egy-egy füzet vagy fakanál, és hiába rángatod. Pedig minden fiók kihúzható volt, és a ház titkai jól megfértek egymás mellett. Spárgával átkötött levélcsomag, fényképdoboz, irat- és füzetcsomó, tárca, fémszelence és dohányszag,