Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Gál József: A portrészobrász

Nagy élmény volt, hogy ez az ember modellversenyekre vitt minket az ország minden részébe Mi, a kinyúlt mackónadrágos parasztgyerekek, ebbe-abban csomagolva vittük kis motyónkat, s találkoztunk a „profikkal”. Olyanokkal, akik már nagymenők voltak. így számos helyre, még Budapestre is eljutottunk. Ez óriási élményt jelentett. S még eredményeket is értünk el! Ez hihetetlenül inspiráló volt. A modellezés gyerekkorom legszebb, legmeghatározóbb élménye. Hogy kerültél Szegedre a Tömörkény Gimnázium művészeti tagozatára? A szakkörön úgy látszik fölfigyelt rám ez a tanárember, s fölkereste a szüléi­mét, mivel tehetséget látott bennem, s kérte, hogy hadd menjek el ebbe a mű­vészeti szakiskolába. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy ilyen iskola léte­zik. O és felesége irányítottak ide. Édesapám reagálása? Emlékszem, a vacso­ránál együtt volt a család - mi nem nagyon szoktunk ilyenkor sem beszélget­ni - s apám egyszer csak elkezdett olyan kényszeresen, félmondatokban be­szélni az én továbbtanulásomról. Elmondta véleményét, amelynek lényege az volt, hogy a bátyáimhoz hasonlóan tanuljak én is egy tisztességes szakmát, le­gyek szobafestő, akkor festhetek annyit, amennyit akarok. De - aztán hozzá­tette - ha te ragaszkodsz ehhez az iskolához, akkor mi támogatunk téged, amennyire tudunk. Jellemző, hogy ismeretei szerint a művész a festővel egyenlő. A fölvételire egyik ismerősünk vitt el a Trabantján. Hihetetlen nagy élmény volt - 1970-ben! -, hogy én a „messzi városba”, Szegedre Trabanttal mehet­tem el. Három szakra lehetett jelentkezni akkor: grafikára, szobrászatra és ke­rámiára. Én elég sokat rajzolgattam, jól is ment, így a grafikát jelöltem meg a felvételi lapon. Aztán megcsinálgattam a felvételi feladatokat, s jött az értesí­tés, hogy fölvettek szobrász szakra. A felvételin nyújtott teljesítmény és a be­szélgetés alapján soroltak be bennünket a három szak valamelyikére. Nagy szerencsém volt, hogy oda vettek föl. Úgy látszik a felvételiztető tanárok meg­látták bennem azt a képességet, amit én nem is ismertem. Ez a képességem igazából az első órán derült ki. Erről fontos beszélni. Bejött egy tanárnéni, T. Nagy Irén. Elővett egy fadarabot, meg egy fűrészt. Tizen voltunk az osztályban - fele lány-fele fiú -, s azt mondta, hogy mintázófát fo­gunk készíteni. A feladat elvégzésére jelentkeztem, s amikor megnéztem a megjelölt fadarabot, az első kérdésem az volt, hogy a jelöléstől jobbra, balra vagy a jelölésen kell a bevágást elkészíteni. Úgy nézett rám, mint aki már tud­ja, hogy szakemberrel van dolga. Ezzel az első kérdésemmel egymásra talál­tunk. Helyemen éreztem magam. Az általános iskolai szakköri munka itt ka­matozott. Minden gyakorlati munka, amihez nyúltam, a többiekben tiszteletet váltott ki. Jó érzés volt. Egyébként középiskolai éveim alatt hihetetlenül gát­lásos voltam. Nagyon sokféle helyről jöttek az osztálytársak. Voltak közöttünk jól tájékozott, menő cuccokban, farmerben (nagy szó volt!) járók, én meg egy 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom