Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Géczi János: Hal
ce környéki tengerben igen gyakori. Farka hasított, hátában hegyes cső van, amelyen a vizet hol jobb, hol bal felé ereszti át - tetszése szerint. Igen kemény fejét ferdén tartva úszik. Hanyatt csimpaszkodik a sziklákra, úgyhogy lehetetlen lefejteni. A halak közül egyedül a polip jár ki a szárazföldre. A polipok télen közösülnek, tavasszal rakják tojásaikat. Olyan termékenyek, hogy felfoghatatlan. Ha költözködnek, emberi koponyákban szállítják és viszik odébb tojásaikat. A polipok a szárazföldön fejjel lefelé közösülnek. Kotlani szoktak a tojásaikon, és miközben rajtuk ülnek, szinte rostélysze- ríí karjaikból kamrát formálnak körülöttük. A kőről a polipot lehetetlen lefejteni. De ha valami büdöset helyezünk oda, azonnal leválik róla. Kagylóhússal táplálkozik, a kagylót ölelésével roppantja össze. Lakhelyét tehát a körülötte heverő kagylóhéjakról lehet felismerni. A következő csellel is zsákmányul tudja ejteni a kagylót: a kagyló nem lát és érzékel, legföljebb megérzi a táplálékot, és el tud menekülni a veszély elől. így aztán, a polip megvárja, amíg a kagyló kinyílik. Ha egyébként egy sziklát találnak, ahogy Plinius, Szent Ambrus, sőt Nagy Szent Vazul is mondja, erősen rátapadnak, és a halakkal és kagylókkal szemben a sziklát használják fedezékül. Miközben tehát a kagyló nem törődik az ismert dologgal, hiszen csupán a sziklát veszi észre, a polip követ vet a kagylóba, így akadályozva meg, hogy bezáruljon. Majd ráront, és kiszívja a húsát. A polipok kéthavonta raknak tojásokat. Két évnél tovább nem élnek. Sorvadásban szoktak egyébként elpusztulni, és mindig gyorsan, mivel a szülés után nem sokáig élnek. ” Máshol pedig ezt mondja ugyanő: „A cet, miként Szent Izidor is állítja, minden halak legnagyobbika. ” Illetve: „A tengeri borjak Plinius szerint halak. ” Mit is szögez le - a középkorban megszokott módon, szaktekintélyek sorára hivatkozva, itt Pliniusra, Ambrusra, Nagy Szent Vazulra, ott pedig Szent Izidorra, mint ismereteinek forrására rámutatva - Can tipr atensis? Mindenekelőtt azt (az első szövegre tekintve vissza), hogy a polip hal. Továbbá azt, hogy a polip természetének része a furfang. De azt is, hogy ő maga, a szöveget létrehozó szerzetes sem tudja, miféle lény a polip - Plinius szerint mindenesetre hal. Az első században élő és alkotó, az antik természetbölcseleti művek legmo- numentálisabbját megalkotó, azaz kompiláló Caius Secundus Plinius lenne a sok (mai szemszögből nézve) tévtan ősatyja? Végtére is a História Naturálisban például a tengeri tehénről, amelyről ugyan tudja, hogy bundája van, szárazföldön alszik és levegőt lélegzik, határozottan azt állítja, hogy hal. Miként a lábasfejű, azaz puhatestű polipról is. Csakhogy Plinius előtt is sok-sok szaktekintély élt, kutatta a természetet és hozott létre a hagyományhoz kapcsolódó szövegeket, amelyekben ugyancsak hasonló állítások találhatóak, s a módszerük sem más egyéb, mint amit Thomas Cantipratensisnél figyelhettük meg. A szakkérdésekkel foglalkozott egykori kutatók megnevezése elegendő ahhoz, hogy halnak tekintsük azt, amiről ugyan ellenőrizhető adatok is azt sugallják, hogy nem hal: a saját tapasztalatot fölülírja a hagyományos vélekedés. Minduntalan tintapacás lesz tehát az a papír, amelyen a halakról szóló szövegeket silabizálom ki, mert rendre a halak közé keveredik hol egy halnak gondolt fóka vagy meztelen tengeri csiga, hol egy valóságos tintahal, avagy egy polip! 82
