Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér
Nagy gondolkodók asztaláról lehullott közhely-morzsák egyike volt ez. Özönével keringtek hasonlók azoknak a szemináriumi műveltségű középkádereknek a körében, akik jártasságukat akarták fitogtatni. Ezek egyike lehetett derék vendéglátóm is. Sejtésem szerint, otthoni összehasonlításban a pártközpont valamelyik alosztályán, vagy azzal azonos állami vonalon működött.- Egyetértek - mosolyogtam ismét. Kihúzta magát ültében és bántóan gátlástalanul meredt az arcomba. Gondolom, le akarta olvasni rólam, hogy őszintén beszélek-e. Kisvártatva előrukkolt következő tételével:- A marxizmus kiiktatása nem azonos az igazság megtalálásával. Ehhez mit szól?- Fénylő szavak, amelyek megvilágítják önnön tartalmukat!- És tudja, kitől való ez a megállapítás?- Nem.- Drugare Gábor Mocsár mondta egy moszkvai értekezleten azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon erre irányuló törekvés zajlik.- A marxizmus igazságainak helyreállításáért zajlik bizonyos törekvés nálunk.- Gyűlöletkampány a párt ellen.- Törvénytelenségek történtek, amelyekért a párt vezetői is felelősek.- A népeknek nem a kárvallottak vigasztalására, hanem békére van szükségük. A szocializmus ellenségeiben most ég a megtorlás vágya. Tódulnak megfizettetni az őket ért sérelmeket, amelyek vagy voltak, vagy nem! Gondolja maga, drugare Csákk, hogy ők állítják majd helyre a marxizmus igazságait? A Petőfi Kör zászlaja alatt? Nem feleltem. Szúrósan, olyan mohó érdeklődéssel figyeltem kifelé az autóból, mintha nagyon érdekeset látnék.- Szóval ön ismeri drugare Gábor Mocsárt?! - dőlt hátra a köpcös és éreztem, hogy ezúttal nem igényli a válaszomat. Azzal volt elfoglalva, hogy „rögzítse” az élményt. Memóriáról gondolkozó kutatók magyarázzák, hogy erősebben megtapad az emlékezetünkben valami, ha az „exponáltság” pillanatában kapcsoljuk meglévő ismereteinkhez az új információt, ha még „élő állapotában” betagozzuk már meglévő tudásunkba. 7. A fővárostól délnyugatra, a Vitosa-hegység oldalában volt a szállóm. Fekete törzsű kőrisfák és tölgyek övezték, olyan sűrűn, hogy az ősz kora délutáni órájában szinte éjszaka volt. A dértől lepett föld gőzölgött. Imitt-amott néhány arany színű, meg vörhenyeges levélke hullott a magasból. Mókusok ugráltak s amikor hirtelen lekuporodtak, úgy a fejük fölé kunkorították farkukat, hogy el is takaróztak vele. Lihegve jött velem az emeletre a tolmácsnő, hogy megmutassa, melyik az én ajtóm. Lift ugyanis nem volt a házban. Kedvessé formálta az ötven felettinek tetsző hölgyet a lazán fésült, hamuszürke haj, meg a gyerekesen biggyedt, kicsi ajkak együttese. Zavaró volt viszont, hogy sóba nem tűnt el arcáról valamilyen bánat és aggodalom. A vörös szőnyeggel borított folyosó egyik ablakán kinéztem a lidérces hegyi tájra, amit ő is megcsodált. 72
