Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 5. szám - Alexa Károly: Mi az, hogy "pannon"? Mi az, hogy "pannonizmus"? (5. rész)

vele. Alakját másfél évszázad múltán egyrészt élesebben látjuk, mint az elfogult kortársak, másrészt persze számos olyan információ eltűnt az idó'ben, amely tetteinek-viselkedésének pszichológiáját esetleg megmagyarázhatná. Bár az utókor sem elfogult, sőt lehet akár „személyében” is sértett. A magyar sajtótörténet legutóbbi nagy összefoglalójában (A magyar sajtó története I. 1105-1848. Bp. 1979.) a Vahot-fejezetet T. Erdélyi Ilona írta. S ha tudjuk, hogy ő Erdélyi János unokája és ha arról is értesültünk, hogy Vahot a Pesti Divatlap (Váci utca-Sörház utca sarok, II. emelet) kiadási jogának megszerzésében meglehetősen nemtelenül viselkedett Erdélyivel szemben, akkor nem szabad meglepődnünk, ha olvassuk a szakfeldolgozás szokatlanul szigorú ítéleteit. („Vahot a rosszindulatú és személyeskedő polémiákban felülmúlhatatlan volt, különösen ha komoly anyagi érdekek forogtak kockán...”)

Vahot kitűnő (már ifjan börtönviselt) hazafi volt, radikálisan népbarát politizáló értelmiségi (még 1858-ban is ír betiltásra „érdemes” verseskönyvet), drámaíró és színházi ember, de mindenek fölött és elsősorban újságíró. Sajátos szerepdilemma az, ha valaki egyszerre akar piacképes lapot kiadni és az irodalmi élet minden értékét magához kötni, divatlapot szerkeszteni és poltikai eszméknek hangot adni, „szépfilozófiával” traktálni azokat a szebb keblű reformkori dámákat, akik kizárólag a ruhák szabásmintái iránt érdeklődnek. A bulvár és a magaskultúra, a csevegés és a naprakész európai esztétikai tájékozottság ritkán elegyedik békésen egymással, s a piac sem mindig kíváncsi a rajongók nép- és nemzetnevelő fohászaira, a társasági élet hírei óhatatlanul a társasági élet részesei, s mint ilyenek indulatkeltőek és pletykás elfogultságnak is lehetnek. Stb., stb. Több tucatnyi Petőfi-vers, Goethe, Byron, Vörösmarty, Vajda János, Eötvös, Jókai jeles darabjai olyan rovatok közelében jelentek meg, mint pl. Fővárosi síp és Ke dvszottyan tó labdacsok. Vág}? tegyük egymás mellé a Gondolatok a könyvtárban című verset és magának a szerkesztőnek a tollából való Szerelmi és házaséleti ismeretek tárát... Vahot ötletes, mozgékony ember volt, patrióta demokrata és patrióta polgár, politikai vezérelveiben következetes, de szerkesztői gyakorlatára nézve a kelleténél néha rugalmasabb és elfogultabb; mindig a központban akart lenni. S az is lehet, hogy beszédmódját ma már élvezetesebbnek tahijuk, mint korának némely almanach-lírán iskolázott olvasói. (Hölgyeink - mondja a honfihevületű ízlésdiktátor - „még csak szóba se álljanak oly korcs férfiúval, ki az igaz útról balösvényre csapott, vagy ki magyar létére is idegen nyelven meri őket megszólítani, nem pirul előttük külföldi kelméjű ruhában s külföldi illatszerekkel felbüdösítve megjelenni...” Vagy mint népbarát: „Az adózóknak adjon a magyarok istene minden jót, a nemadózóknak, ne adjon semmit, ami nem rossz.)

Az elmondottak persze nem indokolják Vahot itteni emelgetését, viszont valamiféle mentális mögöttesét talán igen azoknak az írói-szerkesztői vállalkozásainak, amelyek révén a „magyarföld” szerelmesei közé sorolhatjuk. Sok apróság mellett egy? kiemelkedő gyűjtemény fűződik a nevéhez: Magyar- ország és Erdély képekben 1-lV. Pest, 1853. Tíz kötetre tervezték, ami megjelent az is majdnem hatszáz nagy alakú könyvoldal, számtalan képpel, sőt kottamásolattal. Vahot Imre neve mellett az idős Kubinyi Ferencét olvashatjuk a cím95