Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Tornai József versei

Barátaim itt élnek velem száz időtlen éve, bár elhagytak egy másik égtájért, mely miatt istennel, a legnagyobb fétissel csatázom.

Gyerekkoromban még tüzes bagoly volt mint ma is, az erdei homályban.

Tíz asszony, tíz szaggatott zuhanás, libidóm éppolyan libidó,

O mikor a legszivárványosabb magányok táncát járom Eurüdikével!

Mégse tudott magával vinni gyűlöletével a mérgezett elíziumi mezőkre.

Orpheusz, a haraszti kölyök, vén Tántorgó már, a turjánokat Járom rétisasfészkekért és A tiszta ész kritikáját Böngészem akácvirág-havazásban.

Mikor volt van? O délután te, a lecsukódó Nap szempillái között.

Nem tudom szétosztani magam, nem tudom külön-külön megfesteni az idő fűzfáit: ugyanazok zöldellnek ki tavasszal.

Ugyanaz a megkövesedett part vár bennem és csikópatájú fiatal.

Hol a választóvonal az első és a mai érett panaszok között? Mást sejtek- gondolok, mint aki az első pünkösd tenyerén sátrat bontott társaival az erdőn?

Ott hallgatózom az ég felé szálló nyárfafüstben.

Egyetlen halként nézhetem életemet, nem úszik messze tőlem a Dunába, ott dereng a hajnali vízben, hol verset írok, elbúcsúzom.

Látom a letiport-újranyíló virágokat: szerelmeim csillag-párját.