Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Tornai József versei

TORNAI JÓZSEF

De én mesélek neked

Különös, hogy annak a méhesbeli kis szilvafának még mindig van sava hozzám.

Szétverték ötven éve a nagybátyám tanyáját: sehol a méhes, a szőlőindás gádor, a hosszú ház végén az istálló, a tyúkól (hol ángyom zsomporába a langyos tojásokat összeszedtem), a magas, nyers szénaillatú nádpajta.

Csak a szilvafa mondja (amit már nem is szeretnék hallani): micsoda nyarak és csöndek voltak azok ott messze a falutól (Tét város már, és Maglics Terka, ki birkózni hívott és ha nem vigyázok, földhöz vág - ő is szeplő, elhízott kis öregasszony).

S hol a csikó a karámba, nem szól már a csengő rajta?

Idők lépkednek minden lábnyomomra,

sejtembe, talán ráadásnak,

talán gúnyolódni: minek a sok élet,

szív, alkonyati megérkezés a szobánkba,

hol még mindig élünk a szerelmünk részvételében?

Miről emlékezik a kis, göcsörtös szilvafa itt-ott csüngő, ráncos gyümölcsével? Azok a kék szilvaszemek akarják pótolni szemfényvesztésükkel, amit már nem láthatok? Buddha igazsága:

„Ami darabokból nő össze, darabokra esik szét.”

És susog a kis szilfafa seholsincs ágbogaival és leveleivel:

„De én mesélek neked az évek alján nem-sorvadó agyadban.”

74