Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Gráfik Imre: Vizuális nyelv - Képes beszéd (A cégérekről)
lel. Sopronban a lombkoszorún piros vagy fehér szalag jelezte a bor színét, az óbort pedig szalmakereszt.A bormérés cégérjének használatát Sopronban okirat a XVI. század végéről tanúsítja, miatta háborúskodott szomszédjával Lackner Adám titmoningi születésű ötvös. Makacsul ragaszkodtak a soproniak ehhez az egyszerű cégérhez. 1786-ban Gallus Pál tősgyökeres soproni lakos nagy merészen az ősi, egyszerű cégért fából faragott szobrászmunkával helyettesítette: az újfajta cégér szőlőt ábrázolt ugyan, de a városi tanács a közvélemény nyomása alatt megtiltotta a használatát.” (CSATKAI 1971, 18-19.) Nyugat-Magyarország más bortermő vidékéről is vannak adataink, melyek arra engednek következtetni, hogy a soproni szokás általános volt. Kőszegen „A XVIII. század második felében ugrásszerűen megnőtt az ún. kapások száma. Ekkor még élt a háznál történő borkimérés hagyománya, a szőlőművesek házain a kapuk fölé vékony rúdra kifüggesztett szőlővenyigék vagy fenyőgallycsomók jelentek meg, piros, illetve fehér szalaggal átkötve, aszerint, hogy ott milyen bort mértek. Talán ezt a hagyományt követik a kőszegi házak ablakába vagy ajtói elé kihelyezett gyümölcsös kosarak, amelyekből barackot, almát vagy körtét kínálnak eladásra.” (BARISKA - NÉMETH 1989, 138.) Hasonló kocsmai cégérekről, az Alföldről is vannak példák. Debrecen város nagy tanácsának 1556-ban hozott határozata szerint: „... kik a dereczeni polgárok közöl bort mérnek, a Somogyból s Baranyából hozott borok czégértil gyalogfenyővel vegyes borostyánt használjanak; a hegyaljai borok árulói pedig vagy tisztán csak borostyánt, vagy forgáccsal kapcsolatosan használjanak ezégérül; azok a kik a ezégérek megcserélésével csalni akarnak, a bíró által egyenkint egy forintban marasztaltassanak.” (SZŰCS 1871, 11/634.) Az Alföld déli részéről Kiss Lajos ad hírt a hasonló kocsmai cégérekről. „Kevesen vannak már Hódmezővásárhelyen, akik ismerik a cégért, olyan öreg ember meg alig akad egy-kettő, aki látta volna, vagy hallomásból tudná, hogy a cégért kitűzése alkalmával fel is szentelték. A kocsmák ismertető jele félszázaddal ezelőtt a cégér volt. A cégér az épület végén kidugott rúdon csüngő, hosszú forgács-csomó, mit a szél himbált. ... Régen boros üveg függött rajta, még a hetvenes években is ezt faváz helyettesítette, majd csak a díszül alkalmazott forgács maradt meg megduzzadva. A nép szerint a forgács szűzlány koporsójából való volt, és jelezte, hogy a kocsmában széplány fekszik az ágyban. 1848 előtt még ivással, tánccal szentelték fel az új cégért, a lányok poharat vagdostak hozzá. ... A borárulásnak ez a külső, látható jele azonban látható volt még azután is. Az 1880-as évek utolján tűnt el végleg.” (KISS 1933, 130-133; 1955, 577) A forgácsnak, mint jelnek a magyarázata azonban kevésbé romantikus. Eredete a római korra megy vissza: „Ősi cégérforma a római katonai Mani- piilus-. a marokra fogott szalmacsomó, mely földbe szúrott lándzsa végére köttetik. A római Hadsereg táborhelyén a zsoldfizető, kenyér- és abrakosztó Magisterek helyét ilyen ’maroknyi’, vagyis maniptdus széna jelzi. Római befolyástól mentes, ugyanilyen szalmacsóvás jelző holmi az Alföldön máig élő Címerfa: karóra kötött szalmacsóva vagy vesszőseprű. Ennek továbbképződése a lobogó, mozgalmas, inesszelátszó gyaluforgdes, vagy a rúdra akasztott koszorú. Az összekötözött tetején csimbókba kötött gyaluforgács már némi klasszikus formát ad a Cégérnek ... Fejlett változata egy fagolyó, melyről gömbös fejűre kötözött 66
