Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Tóth Csaba: Egy új valóságélmény
pozíciós elvével nem tudott azonosulni. Számára a képkompozíció ekkor még statikusabb, tradicionálisabb minőség volt. Már első, nagy feltűnést kiváltó, Kopernikusz (1973) képe is erről tanúskodik. (A Kopernikuszt egy 1973-as Művészet folyóiratban közölt színes reprodukción láttam először, és szinte sokkolóan hatott újszerűsége.) A festmény szinte előkép nélküli a magyar művészetben. Bátor visszakanyarodása a reneszánsz portré műfajához bizonyosan a meglepetés mellett, megrökönyödést is kiválthatott akkor a szakmai körökben. A „világmodellt” kezében tartó csilBotticelli másolat lagász portréja szinte a düreri természetlátás nyelvén volt kivitelezve. A gótikusán vékony kezek cizellált megformálásában talán még felfedezhető Kondor Béla Darázskirályinak, vagy az Angyal a város felett égi alakjának alkotóbíbelődő kéztartása, ám a kép reneszánsz mívessége, kidolgozottsága, és nem utolsó sorban, különös színvilága igazi meglepetésként hatott. (A német Werner Tübke fog majd hasonló műveket alkotni egy bő évtized múlva.) Az arckép mögötti, egyetlen gesztussal megoldott kék-kozmosz megjelenítés, pedig arra vall, hogy Szkok Iván az absztrakt expresszionizmus formanyelvét otthonosan kezeli. Egy interjúban** fel is sorolta korábbi példaképeit (Jakson Pollock, Mark Rothko, Hans Hartung és Pierre Soulage). Szkok Ivánnak ezen a képén jelent meg először egyrészt, a rá később annyira jellemző, kék-narancs színkontraszt, másrészt a kadmiumok foszforeszkáló- an sugárzó ereje. (A Művészet folyóiratnak ebben a számában egy körkérdésre válaszolva először fogalmazta meg nyíltan ars poeticáját, és egyben véleményét a kortárs művészetről. Utóbbi az igazán bátor megnyilatkozás, hiszen egyenlőségjelet tett az akadémizmus és a modernizmus „nonfiguratív” közé, ami egyben a mai neoakadémizmus legkorábbi nyilvános kritikája volt hazánkban.) ** Rádics Károly: „Most az absztrakt ellen protestálok' (Képes 7 1978. 06. 13. Bp.) 44
