Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Rozmann Viktória versei
ROZMANN VIKTÓRIA De profundis veneo Jöttem, hogy megcsodáljam azt a piszkosfehér, sánta lovat, a makacs, barna szemű hisztis szamarat, hallgatni a szél fáknak elmondott, ismerős, de profnndis meséjét a szürkületbe süllyedő, lejtős, kockás linóleumos, poszt-kommunista presszó-hangulatú teraszon. De profundis veneo. Ismeretlen magasság ez most nekem. Már épp megszédültem, de jöttél és nevetve felkapcsoltad a villanyt. Esernyő nélkül Megremegtet az a villanás a szemed sarkában; aztán - egy pillanatra csak - arcod az enyémhez ér. Pár semmitmondó szó még, s én nem viszek magammal a szitáló esőbe semmi mást, csak egy érintést, egy érzést, meg azt a kék villanást. 42
/
