Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Kulin Ferenc: 1943 - Szárszó
„Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcoltatásától féltettem azt, amit idáig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni »rendezéstől«. Az az »üdvösség«, amellyel Európa fog megajándékozni, nem lesz az, amely társadalmunk halk folyamataiban készül. Nem is lehet, hisz azokat odakinn senki sem ismeri. Előrelátható volt, hogy kívülről neveznek ki ránk »megváltókat«, s mint minden kinevezésnél, ennél is a protekció érvényesül: a dugaszban levők közül az lesz a »poglavnik«, akit a külföldön élő tanácsadók s hazai sugalmazóik a legalkalmasabbnak tartanak /.../ a rossz indulatúak első dühükkel épp az ellen fognak fordulni, ami itt a benszülötek védelmére fölépült, s az ő illetékességüket vitássá teheti.” A külső feltételek vázrajza, s az abból kikövetkeztetett prognózis egyetlen mondatnyi kommentárt érdemel: senki nem látta ilyen tisztán, és senki nem fogalmazta meg ily pontosan mindazt, ami a háború után bekövetkezett. Nem a depresszióra hajló, mellőzöttség-élményét kompenzáló művész alkativá meszesedéit szkepszise szólalt meg itt, hanem egy kivételesen érzékeny intellektus tökéletes realitásérzéke. S ugyanez a realitásérzék mondatja vele a belső adottságokat összegező megállapítását is: „Látom persze én is, (s furcsa volna, ha éppen én nem látnám), hogy akármilyen nagy megnyomorodást tartogatnak számunkra a most jövő hónapok: ugyanakkor óriási rés is nyílt, hogy a magyarság a maga természete s legjobb gondolkodóinak a tervei szerint rendezze be az életét. Ha megcsonkítanak, szét is szabdalnak, vagy másféleképp helyeznek gyámság alá: az öntisztulás útja nyitva áll előttünk, az életet leszorító mészvázat ledobhatjuk.” Itt nem arról van szó, hogy az elkerülhetetlennek látszó idegen uralom helyett volna még egy „résnyi” esély az autonóm megoldásra; hanem arról, hogy az előbbi bekövetkezése nem zárja ki feltétlenül az utóbbi lehetőségét. Ha pedig a politika világában egyidejűleg van jelen a külső determináció és a belső függetlenség, az idegen érdek uralma és az önelvű fejlődés lehetősége, vagy - ahogyan Bibó István fogja mondani : - a kényszer és a szabadság, akkor a hatalom szerkezetében is egyszerre kell jelen lennie a függéshez, a kiszolgáltatottság kényszerű rendjéhez igazodó, a „felelősség súlyos terhét” viselő vezéreknek, és „társadalmunk halk folyamatait” ismerő, „legjobb gondolkodóinak tervei szerint” cselekvő értelmiségieknek. Alihoz viszont, hogy egy kritikus pillanatban kellő gyorsasággal kialakulhasson a politika szférájának ez a dupla fala, kettős védőburka, jó előre - tehát már itt: a felkészítő táborban - meg kell állapodni a majdani munkamegosztásban. Németh László - a maga személyes szerepét értelmező - disszonánsnak ható megjegyzéseivel éppen ezt akarja elérni: legyen világos mindenki számára, hogy milyen áron lehet majd Sonka 85
