Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - W.-Nemessuri Zoltán: Végvidék (regényrészlet)
tékából eló'került a pecsét, a fiú a levélre viaszt folyatott, rátette, kicsit várt, míg a viasz megszilárdul, végül a nádori hatalom jelképét visszazárta és biccentve átadta a kulcsot. Nádasdy egy intéssel elbocsájtotta. Táskás szemeivel Tarócziba döfött:- Mikor indul?- Akár ebben a pillanatban.- Annyira nem sürgős. Hirtelen megzörrentek az üvegtárcsák, az udvart lópaták verték fel, nyerítés, kiáltozás, futó lábak dobogása hallatszott. Egyszerre álltak fel. Tahy az ablakhoz lépett, feltépte, kihajolt, nagyot szusszant:- Megjöttek.- Melyiket hozzák?- Az erdélyit.- Meghótt?- Mivelhogy fejetlen. Szó nélkül fordultak, lesiettek a lépcsőn és kiléptek az udvarra. A lóra kötözött hullát a nemesek csoportba verődve komoran méregették. Pár lépéssel odébb Holló Feri nyeregben nézgelődött. Hajánál fogva lógatta Benedek fejét, mögötte harcra készen a kopjások. A két csoport közt izzott a feszültség, már-már egymásra rontottak, de a nádor megjelenése csitította az indulatot, csakhogy a főlegény a diadallal nem érte be: a véres főt a nemesek közé hajította, amazok félreszöktek, a fej nagyot puffant, elgurult és vakon meredt a zalaiakra. Elszörnyedve bámulták.- Senki ne mozduljon! — üvöltötte Tahy. A nyomaték kedvéért kardot rántott, ugyanúgy a katonák. Nádasdy kifürkészhetetlen arccal meredt maga elé. Tudta, hogy a legkisebb meggondolatlanság, egy rossz szó képes összeugrasz- tani az embereket, kitör a harc, a követ szempillantás alatt holtak és sebesültek borítják, újabb tápot adva a magyarok összeférhetetlen hírének, arról nem szólva, micsoda szégyen, ha a nádor nem képes rendet tartani a saját háza táján. Ám a várnagy észnél volt: futólépésben hozta a palotaőrséget és felsorakoztatta az ellenfelek közt. A falakon megfordították a seregbontókat és az udvarra szegezték. Izzították a kanócokat, sebesen tömték a vasreszeléket, az olajos fojtást és várták a parancsot. - Megy, mint a karikacsapás - gondolta elismerően Tahy. Az ágyúk észretérítik uraimékat. A kopjások mozdulatlan ültek a nyeregben. A nádor ellentmondást nem tűrően jelentette ki: majd én elintézem. Átvágott az udvaron. A zalaiak körbevették és néma szemrehányással meredtek rá. Nádasdy csak annyit mondott:- Az erdélyi magának kereste a bajt. Tisztességgel eltemetjük. Ismerik a bibliai mondást: ki kardot ránt, kard által vész el. A nemesek dühödten morogtak. A palotaőrség és a seregbontók meggondolásra késztették a legvérmesebbeket is, de nehéz beletörődni a megaláztatásba, még ha a megbecsült Tahy kopjása követte is el. A nádor zavartalanul folytatta:- A békebontót, bárki az, lefejeztetem. Jól értsék meg nagyságtok: nem tűrök villongást. Aki nem nyugszik, máris mehet, amerre lát. De ide többé a lábát nem teszi be. 61
