Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Feiszt György: Széchenyi és Szombathely
Kőszeg településeket útba ejtve a Szederegylet választmányának és a vezetőség felállításának szervezésén fáradozott. Apátiban bátyjának, Pálnak volt kastélya, Franciska nevű nővére, Batthyány Adiklósné Pinkafőn élt, itt találkozott Klauzál Gáborral. Acsádon a Szegedy-családnál vendégeskedett, Felsőlövőn Tatay Jánossal, ’Hitel’ című könyvének egyik lektorával, a Szederegylet egyik aktív támogatójával találkozott. A megbeszélések eredményeként a „szálka” úgy „húzatott ki”, hogy Vidos József személyében vasi alelnöke lett a Szerderegyletnek. A Sopron-Vasi Szederegylet a reformkori egyesületek tipikus példájaként gyakorlati eredményt alig hozott. Története jó példa arra, hogy egy meghatározó elképzelésekkel rendelkező személyiség még jelentéktelen mozgalmakat is reflektorfénybe tud állítani. A Szederegylet sorsa nemcsak Széchenyi jobbító elképzeléseinek megvalósítására, hanem sokkal inkább egy konkrét gazdasági cél elérésének reformkori korlátáira világít rá. Ennek okait most nem tudjuk részletesebben kifejteni, viszont Balogh Gyula vármegyei főlevéltárnok 1902-ben kelt írása jól mutatja, hogyan maradt meg a kollektív emlékezetben a Széchenyi Szederegyletet szervező tevékenysége. Széchenyi 1841.évi Vas megyei utazásának célja a selyemhernyó tenyésztés meghonosítása volt Magyarország ezen szegletében is - írja Balogh. Ezt a foglalatosságot a gróf igencsak jelentékeny nemzeti jövedelemforrásnak tartotta ezért "szeder-egylet" alakításába kezdett, melyhez nálunk is megpróbált tagokat toborozni. A legnagyobb magyart mindenütt nagy tisztelettel fogadták - ám, a nagy emberek is tévednek néha ... Széchenyi nevéhez fűződött a kaszinók alapításának ötlete is - folytatja -, így nem véletlen, hogy a szombathelyi Kaszinó is az ő arcképével díszítette helyiségeinek falait. (A Kaszinó a Király utcában, a MÁV székház helyén állt) A gróf a szombathelyi látogatás során a kaszinóba is ellátogatott. Alaposan körülnézett, mindenkivel kedvesen elbeszélgetett. Egyszer csak észrevette saját képét, hosszasan nézte, majd megkérdezte nincs-e újabb arcképük róla. Nincs - kapta válaszul. Ekkor megígérte, hogy küld majd a kaszinó számára egy újabb képet. Néhány hét múlva meg is érkezett a küldemény. A képen Buda és Pest között a Dunán egy csónak ringatózott, a csónakban maga Széchenyi állt, a partról emberek dobálták sárral. Emberek, akik "csak az újítót látták benne, aki a nemzetet kényelmes tétlenségéből kizavarni igyekszik". A kaszinó sokáig őrizte az ajándékot, ami később elveszett. "Talán nyomára lehetne akadni. S ha megtalálnánk, mily érdekes ereklyéje lenne az majdan felépülő kultúrpalotánknak!" - fejezi be emlékezéseit a megye főlevéltárnoka.. A képet azóta sem lelték meg. Érdemes lenne egyszer megvizsgálni, hogy napjainkban mit tudnak, milyen képük van a szombathelyieknek Széchenyiről. Az elmúlt évtizedek sajtóját tanulmányozva azt látjuk, hogy a napi újságírás ingerküszöbét csak igen ritkán érték el a „legnagyobb magyar”-ral kapcsolatos események - ha az iskolai órákon, ünnepélyeken és tudományos konferenciákon kívül egyáltalán létezett ilyesmi. A nyolcvanas évek elején a Szombathelyi Szépítő Egyesület akciót kezdett, 70
