Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 8. szám - Horvát költők (Csuka Zoltán fordításai)
és én megállók az orrtőkén, a sirályokat hallgatom és a csendes halak eltűnnek. Es én csillogó padlójú, ajtónélküli és végnélküli szobák hosszú sorát látom, s magamat látom pőrén, mezítláb s a háromágú szigonnyal, amelyen a felszúrt halat viszem. És a padlón meztelen talpak topognak és a zöld hal vadul vonaglik, s a szobák hosszú sorának sehol sincs vége. És sehol senki, akinek eldicsekednék, Éelmutatva néki az elejtett zsákmányt. ANTE STAMAC ÉJJEL A SZIGETEN (NOC NA OTOKU) Sötétség burkol még mindent Összegubancolódott értelmében kiforgatott széjjelbomló mint kiszolgált hajó A távolból úgy tetszett a szárazföldről sirályok és más madarak a menekvést jósolgatták a moszat és kicsiny deszkák s békés hullámok öblöt támaszpontot Sem nap sem hold sem csillagok sem a fénysugár halottja sem a planktonok tánca sem az üveg csillogása a homokban sem redőkben a suhogó álom Elvétett út elvétett nyara a völgyön át mely elsötétült anélkül hogy tudná hogyan mikor s mi által Sem azt honnan ez a vágyakozás ha már hamu lepte be az egész völgyet sem azt miféle szörnyű kéz hintette be szájába fojtva a hangot nehogy eleredjen Csak a hangszalag neszezése kuvik szava a sötét tenger melyet csupán sejt a riadt s a vak szemekre hagyott tekintet 44
