Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Bókay Antal: Az Apokrif - fantázia egy késő-modern személyesség konstrukció lehetőségéről
A tárgyias költészet, annak következtében, hogy a költői hang beépül a versbe a korábbi dominánsan metaforikus önkonstrukció helyett erőteljesen metonimikussá válik. A metonímia ugyanis azzal az igen lényeges retorikai episztemológiai jellemzővel rendelkezik, hogy vertikális-analogikus jelentésteremtés helyett horizontális kapcsolatokat hoz létre, a jelölők szomszédosságára épít, figuratív bázisa pedig éppen a tárgyi azonosságban rejlő közös struktúra. A metonimikus szemlélet ilyen horizontális mozgása következtében gyakran vagy éppen szükségszerűen felépül a tárgyias költőknél egy egymásra épülő, egymást kibontó metonimikus láncolat, azaz végső soron egy narratíva, egy történet. Ezek a történeti jellegű konstrukciók átfogó rendszerekbe épülnek, ha az adott költő az adott pillanatban megfelelő mélystruktúrájú mitológiát talál. A mitológia felépülésének egyik változata az, amikor a költő egy meglévő mitológiát használ történet-konstruáló modellként. Ilyenkor a tárgyias költészetben felépülő metonimikus sor allegorikussá válik. József Attilánál ilyen poétikai értelemben vett valóban tárgyias mitológia (világképalap) volt a marxizmus és az általa ajánlott történelmi narratíva. Pilinszky számára ezt a figurativitás-bázist, szerepet a keresztény hit narratívái töltötték be. (Illetve a Harmadnapon több versében az Apokrif konstrukciójához képest fontosabb szerepet kap egy itt csak egy villanásra megjelenő nem-allegorikus narratíva, a háború és a fogolytábor). Interpretációmban arra törekszem, hogy ne az allegorikus hordozóból, a biblikus történetből értelmezzem a verset, hanem a vers nyelvi konstrukciójából mutassam meg a biblikus történet sajátos, eretnek használatát. Erre figyelmeztet az a kettős textuális környezet, intertextus, amelybe a költő a címmel és az első sorral a verset elhelyezi. A cím ugyanis egy írásműfajt, 109
