Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Ratkó József: Negyven év, negyven vers

ja, kiigazíthatja az elkövetett hibákat, bűnöket. Most hallható verse, amelyet a költő higgadt bizodalma diktál, nem csak azért fontos, mert konokul újramondja az ember megszenvedett evidens igazságait és hitét, hanem azért is, mert továbbgondolja, továbbmondja a ’45-ös nagy Illyés-vers, a Nem volt elég eszméltető megállapításait, kapcsolódván így is a magyar költészet nagy hagyományaihoz: Petőfi, Ady, József Attila és természetesen Illyés Gyula lírájához.

VÁCI MIHÁLY: AMI CHE GUEVARA NAPLÓJÁBÓL KIMARADT Váci Mihályról, kedvesünkről sokszor és sokat szólottám már. Summázatául az eddigieknek mondom: az ő személyes sorsa, tragédiája példázat lehet. Példázat arra, hogy a fennen lobogó hit eltávolíthatja a költői szót a valóságtól, s válhat ezáltal csupán lidérclángjává a pusztán az eszmékben gyökerező jövőnek. S példázat arra is, hogy az igazi tehetség - mert a valóság minduntalan gorombán rászól és figyelmezteti erre - előbb-utóbb mégiscsak tetten éri az igazságot, hite lángját alább csavarva, persze csak annyira, hogy azért a jövőnek is világoljon - de immár az elérhető, szemmel tartható jövőnek. Váci élete utolsó esztendeiben megértette és fölismerte ezt, s írta azután sorra nagy verseit - nem a komfort-forradalmárokról, hanem például a példázatos életű Che Guevaráról. Miben üt el a korábbi forradalmi verseitől ez? Szemléletében és eszközeiben is. A szemlélet bonyolultabbá, eszközei egyszerűbbekké váltak. Mert az igazság nem követel szóvirágokat, költői képeket. És mert az igazság sokkal bonyolultabb, mint a jelszavak.

WEÖRES SÁNDOR: LE JOURNALÉ

Weöres Sándor a magyar költészet arisztokratái közül való, s volt idő, amikor éppen ezért elhallgatták, hivatalból haragudván mindenféle arisztokratákra, a szellem arisztokratáira is. Elhessent - hál' istennek - az az idő, s mára méltó helyére került ez a hihetetlenül gazdag költészet, amelynek jelentőségét talán azzal is érzékelhetjük: ebben a lírában egy nyelven, s szerencsére éppen magyarul föllelhető a világ költészetének teljes formakincse. Heverészhet az induló költő a lelkén: nem kell nyelvtanulással gyötörnie magát, hogy eltanulhasson mindent, ami költőségéhez kötelező. Persze lekicsinyellnénk Weöres Sándort, ha csak ennyit tartanánk róla. Költészetében együtt tenyészik-virág- zik játék és halálos gond, varázslat és kézzel fogható valóság, a lélek és az ész filozófiája.

Lejoumale című versét nem idézhetjük teljes terjedelmében, de az elhangzó részletből is kitetszik a szerző fölényesen derűs iróniája, a vaskos realitások és tündéri irrealitások együvé keverése: a duális gondolkozás más verseiben is megcsodálható bravúrja.

RATKÓ JÓZSEF: MIKOR A RÉSZEGEK Ne vegye szerénytelenségnek a hallgató, hogy e vasárnap reggelen saját versemet húzom elő. „Plasználni akarok, nem tündökölni.” Teszem tehát azért, hogy beszélhessek a Hetekről, akiknek a verseire rövidesen sor kerül, s akik az itt elhangzó versben - keresztnevükkel s remélem szellemükkel - együtt van82