Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Weiner Sennyey Tibor: B. F. (részletek egy monográfiából)
édes: / Ember vagyok, hívnak az emberek. / Nincs ki megértsen, ember, jól tudom, / Lelkem szebbik felét én itt hagyom; / Őrizze itt azt fű, bokor, virág; / Őrizze azt a lombos tölgyfa-ág; / Érte jövök tán, ha halott leszek, / Sírhantom majd itt álljon köztetek. / Föléje liliomot ültessetek, / Hadd tündököljön titokteljes éjben, / Hadd illatozzon enyhe déli szélben, /Most hagyjatok, most elmegyek.” - egyszerre búcsúzás ez a gyermekkortól és az élettől, pedig amikor írja, még csak 19 éves, s az igazán nagy kalandok sora előtt áll. 1911-ben kezdi tehát tanulmányait, s rögtön 1912-ben beválasztják a legelitebb társaságba az „Apostolok”, vagyis a Cambridge Conversation Society 1820-óta fennálló társaság tagjai közé. Hogy ebbe a körbe bekerülhetett, az elsősorban két barátjának volt köszönhető James Stracheynek, és különösen John Maynard Keynesnek. Keynes, aki később, mint közgazdász vált elismertté és Nobel-díjassá, idősebb volt Békássynál, s egyes források szerint nem csak barátság, hanem „valószínűleg platonikus homoszexuális vonzalom szövődöttköztük. Ami elgondolkodtató, hogy az Apostolok „eleinte tagjait valóban csak az egyetemi szellemi elitből válogatta össze, a századfordulón Lytton Strachey, Keynes és más homoszexuális tagok hatására nem csupán az intelligencia, de a jó megjelenés, az előnyös külső is kezdett számítani. ”,° Hogy ez így van-e, vagy sem: nem tudhatjuk. Mindenestre Keynes ebben az időben a festőművész Duncan Granettel volt intim kapcsolatban, ám 1925-ben már a híres orosz balerinába, Lydia Lo- pokovába szerelmes, akit el is vesz feleségül. Talán nem csak a zsennyei magyar szálnak köszönhető, hanem kiváló gazdasági érzékének is, hogy az 1919- ben, Versailles-ba tartott békekonferenciáról idő előtt hazatért, ugyanis elfogadhatatlannak tartotta a veszteseket ért gazdasági és politikai szankciókat. Keynest fantasztikus spekulánsként tartották számon, aki a nagy Gazdasági Világválság alatt igen kevés híján tönkrement, de aztán újra talpra állt. A II. világháborút is túlélve konferenciára hívták, 1946-ban, ahol azonban már meggyöngült szíve nem bírta a sok feszültséget, és szívrohamban elhunyt. Békássyt egyébként James Strachey kérdezte meg egy közös reggeli során, állítólag tojássütés közben, hogy hallott-e már a társaságról, s hogy akar-e a tagja lenni?'1 Gordon Hamington Luce-al együtt hallgatták meg a következő vasárnapon, és rendkívül meggyőzőnek, intelligensnek találták ’ a fiatal magyar költőt. Ugyanebben az évben megírja nagy tanulmányát a Browning az íróművészt, amely kisebb monográfiaként is felfogható, s amelyet később magyarra is lefordít. A tanulmány Robert Browning művészetéről szól, aki a Viktória-kori Angliában, Tennyson mellett a legnagyobb költőként volt számon tartva, s aki a korlátokat áttörve próbált egymáshoz közelíteni különböző műnemeket. Talán ez a műfaj felettiség tetszett meg Békássynak, s írta meg nagy ívű tanulmányát, amely a mai magyar olvasónak néha kissé soknak tűnik. Mentségére legyen mondva két dolog is. Egyrészt, hogy mikor Bezerédy Emma 1917-ben közreadta ezt írta elé: „magyar kiadását a szerző rövidebbnek tervezte, s a más költőkből vett példákat magyar költőkével akarta helyettesíteni, de mindez félbemaradt”. Másrészt pedig, hogy a tanulmány angol változata 1912-ben megnyerte a King’s College pályadíját, ezzel nagy erőt adva az egyébként 40