Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Weiner Sennyey Tibor: B. F. (részletek egy monográfiából)

kesereg.” És mégis a pihenés, nagy árnyékok, nagy illúziók alatt, az hogy „Sugárzó fű közt ott hevertünk / / Mikor még vártunk és pihentünk.” - hogy bár „Pazar, erős akaratunk” van „És szállunk körben, tétovázva” de akkor is az átokból valami megfogant, mert „Alkotni nem tudunk.” Aztán úgyis „széjjel- foszlik lelkünk mint a pára, / Míg tett-erősen, nagy-akarva szállunk” vagy ami még ennél is valószínűbb, hogy „megszédít túlterhes gazdagsága.”

Egy újabb átok ez, egy új jövendölés, megint egy olyantól, ki ifjú szívét vitte a harcba, s megint egy olyantól ki áldozatként égett ebben el. Talán „Ezért pokol a mennyországunk.” - ezért van az, hogy „Felnői az ördögfű, ahol megállunk” - és ezért „Denevérszárny a szárnyunk.”

Lehet ebből kilépni? Van-e szabadulás? Még 1988-ban is így hangzik a Békássy Ferenc versével azonos, tehát a XX. század költői című, Orbán Ottó vers: „a nemzedékem Viszi vereségeit / rögeszméjét bog)' ő majd igenis segít // a századokon át nem gyógyuló bajon / inert ő a képzelet és a forradalom” - holott mi is történt? Orbán Ottó így folytatja: „pedig csak seggen csúszás önbiztatás mánia / Egyikünkből sem lett isten fia // csak irodalmi sztár vág)' népvezér / Bár közben ahogy szokás folyt a vér”39

Égyütt eshetünk kétségbe Adyval, midőn Szent Liber atyához, Bacchushoz, a bor istenéhez intézi kérdését, hogy „Szent Liber atyám, már te se gyújtogatsz / Bennem, mint tegnap, gyehenna-tüzeket: / Egész világ gyehenna / S meghalt minden külön pokol.mo

Bacchus, ki a költőket ebből a pokolból megint kimentheti, Szent Szabadság Angyala, s a nagy kegyelem az mikor valaki tud kérdezni úgy, ahogy Ady kérdezi, hogy „Aki tegnap élt, mit keres az ma itt?” vagy tovább: „Ki tegnap látott, a mába nem vakul?” - & lég, hát, jöjj Bacchus, jöjj Dionüszosz, hallom már távolból mented közelgő örömmel teli dübörgését, jöjj, Bacchus, jöjj, „Liber atyám borodból /Adj szivemnek bátorítót. ” - hogy' utunkat folytatni tudjuk mindenek ellenére, s erőnk ne hagyjon el.

A költő, ki Bacchushoz imádkozik, a nagy pogány, vagy ha úgy tetszik a kis szatír,41 aki a „halottak élén” vonul valóban, Albion kertjeiből előbukkanva, előbb végigröpülve Európán kezdi ezt a denevérszárnyas repülést. Hogy mennyire ismerte a XX. század költőit, s nem csak az angolokat és magyarokat, azt rögtön két példából is látjuk. Mivel újra és újra átszelte Európát találkozott német és francia nyelvű szerzőkkel is.

Nagy hatást váltott ki Békássy Ferencben Ranier Maria Rilke és Jules Laforgue.

Rilke szinte kortársának tekinthető, London és Zsennye között járván szerzi be frissen megjelent köteteit, míg Laforgeuot a kor lassan divatossá váló, szimbolista költőjét eredetiben olvassa, és szimbolizmusa mellett iróniáját is eltanulja.

Rilkéről, rövid jegyzeteiben az alábbi megállapítást teszi megállapítások sorát teszi: „Nem lehet vele úgy bánni, mint a többi >>könyv«-vel. Nem elolvasni kell, hanem tudni. A különböző jelenetekre emlékezni. Egy ember írta, aki lát - ő maga mondja. Mindent, úgy ahogy van, magába véve, egy egyéni, saját magában körülírt, egységes befejezett dolgot. Egy embert látni benne, aki egyedül van (de ez az ő dolga) s aki tudja, hogy minden ember egyedül van

37