Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Alexa Károly: Magyar Pannónia (6. rész)

említése is szívrázó hangon szól egykori viselője bokros érdeméről.” Azután némi éle: a költő szobájában oly kemény a szék és a pamlag, „mint a legtöbb magyar író sorsa szokott lenni”. Am nem mulasztja el azt sem az olvasóval tudatni, hogy a himnusz költőjének „arcképét legújabban photographia után dolgoztattuk, és így sokkal jobb az előbbieknél.”

6.3. „SZERELMES FÖLDRAIZ" - KRÚDY GYULA

Elandalodva és gyanútlanul olvasgatva a Szindbád-történeteket, egy kései, 1931-es darabnál megtorpan a szem. A Győztél, Kossuth „egy rettenetes erejű szerelemről” való lírai tudósítás, amelyben a mesemondónak nem egy másik férfiútól vagy éppen a „tiszta erkölcs” koszorúja alól kell elhódítanál az imádott hölgyet, hanem „elsősorban a magyar történelemtől”. Elképzelhető, hogy az elbeszélőnek csak egy név képződött meg lehorgasztott fejében valamely kockás terítős óbudai korcsmában, s a név hozta magával a mesét és a benne összekuporodott időt. Bercsényi Dánielné - lényegében csak azt tudjuk a megjelenéséről, hogy „oly ünnepélyes volt, mintha derékig egy hazafias albumban, Vahot Imre vagy Gratza György képeskönyvében töltötte volna addigi életét”. Vagy talán a név is már folyománya egy gyermekkori emlékképnek, egy gyermekkorban lapozott díszkötéses albumból sugározza át az évtizedeket, valahonnan, talán egy nyíregyházi vagy egy várpalotai szoba álmosító díványáról? Választ soha nem kapunk, de arra nézve Krúdy a tanú, hogy Vahot gyűjteménye ott állhatott az udvarházak vagy polgári lakások polcain a többi - részletre vásárolt - hazafias mű (pl. a „százkötetes” Jókai) társaságában, ahogy erről írótársai, Móricz vagy Kosztolányi is beszámolnak visszatekintő, a századvéget festő írásaikban.

S ha Krúdy neve előtt Vahottal mintegy zárójelet nyitottunk, Szabó Zoltán zárja azt be a Szerelmes földrajz hatvanegyedik fejezetével: Az utolsó úriembem- ber a Nyírben. Ezt a pár lapos ismertetőt a szigorú társadalomvizsgáló kezdi írni, hogy rögvest az áhitatos Krúdy-olvasónak adja át a helyét. Egy hanyatló és széthullott osztály képviselője Krúdy, és jelképes tere az őszi Nyírség, amely elnevezésről még azt sem mulasztja el megjegyezni Szabó Zoltán - érdemes lenne állításának kicsit utánanézni -, hogy nem is annyira a „nyírfa”, mint inkább a „nyirkos” szó tövéből ered. A „hajdani-nemesi úri tájszemlélet” megnyilvánulásáról beszél alig pár évvel Krúdy halála után, odáig is eljutva, hogy a jellegzetes tavaszi-őszi ábrázolatokban a klasszikus úri foglalatosság ideje, a vadászidény nyilvánulna meg, hogy azután maga is az „aszú-ízek” újrakölté- séhez fogjon, mint a Krúdyról írok legtöbbje, első renden persze a kortárs Márai. „A táj, mint készséges és okos cigány, illeszkedik hajdani urainak hangulatához... Avart vet a földre, hogy puhán járjon a megfáradt osztály gyermekének lába...” Valahogy így.

De hát miért is éppen Krúdy az, aki idekívánkozik a „szerelmes földrajz” vezérképviselői közé? Miért nem mások, hiszen oly sok írónk van, akik szinte képtelenek vallomásos lázukat csillapítani, amikor hazájukról vagy egy-egy szűkebb hazai térségről beszélnek? Miért nem Jókai például, akiről olyasmit ír Hamvas Béla, hogy ő volt az egyetlen, akiben egyesült az öt magyarföldi gé20