Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Alexa Károly: Magyar Pannónia (6. rész)

Fedor sem...) Akad oklevél közlés és néprajzi leírás, városporté és tájnyelvi válogatás, ételrecept és ipartörténeti adalék és ásatási beszámoló stb., stb.

A „nyelvkérdésnél” érdemes megjegyeznünk, hogy pontosan ez az idő az, amikor Petőfi, Arany és Jókai észrevétlenül kodifikálja az igényes magyar köznyelvet - ösztönös nyelvérzékkel vetvén el avittasságait és irtván idétlen neologizmusait. Vahot az ő körükbe tartozik, munkái ezért hatnak frissnek ma is. Ám hogy ez a tény egyben eredmény is, azt jelenti: tudatos figyelem gyümölcse. Gyűjteni és mérlegelni kell a szavakat. A népnyelvből valókat megértő kritikával, a hírhajsza termékeiből valókat az irtó kapa erélyével. „Cica-maca”, „mácsik”, „csurka” (illetve „lüküttes”) - meditál szerkesztő egy somogymegyei szószedeten, alkalmasak-e jelölni a „barkát”, a „laskát” vagy a „hurkát” általában (és annak véres-vastag változatát). Am ha valaki - legyen az éppen a kedves jó Vajda Péter - „növénytudomány” („fuvésznyelv és rendszerisme”) gyanánt ilyesféle szavakat ajánl használandani a gyümölcsök alakjának leírására: „aszmag”, „petymeg”, „válmag”, „becmag”, „csőtmeg”, „tüsz- meg”, „kabmag”, „cikmag” stb., nos, annak haló porában sincs kegyelem. Mindenesetre akad még itt régi napóra felirata éppen úgy, mint egy torockói esküvő teljes étekfelhozatala (1 vágó marha, 24 véka búza, fele kalácsnak, másik fele kenyérnek, 150 veder bor stb.), de süketnéma ábécé is. „Mennyiségileg” Észak- és Kelet-Magyarország (idevéve Erdélyt is) dominál, dunántúli téma szinte nincs is. Magyarázza ezt, hogy Vahot alföldszéli-felföldpere- mi származék, valamint az, hogy Erdélyből nagyon ambiciózus és termékeny szerzők álltak a kiadvány rendelkezésére. Némely közleményt a későbbi tudományosság vagy irodalmi emlékezet is számon tart vagy számon tarthatna. Ilyen a Kecskemétről írt-iratott történelmi-helytörténeti közlemény, amely nagyon gazdag etnográfiai ismeretekben, de gazdászatiakban is. Szó esik itt a marhatartástól a „bő zsíron” készített tepertős fordított kásáig mindenről. Vagy ilyen a kor kedvelt adomaalakjától (és adomaírójától), Bernáth Gazsitól jegyzett Alföld-leírás, amely csupán egy-két évvel előzi meg Jókai emlékezetes regényfelvezetését az Egy magyar ndbobbm. De megkülönböztetett figyelem övezi azt a friss, első kézből való és gazdagon illusztrált beszámolót is, amely a székesfehérvári királysírokat mutatja be. („Magyar régiségeink, nemzeti emlékeink sorában ennél nevezetesebb, nagyobb fontosságú felfödözés nem létezik. Méltán lehet azt az eddigi magyar emlék-találmányok koronájának tekinteni...”, mely beszámolót „minden művelt magyar valódi örömmel, sőt nemzeties elragadtatással fogja olvasni” - közli a szerkesztő kedvelt patrióta lábjegyzeteinek egyikében.)

Az egész gyűjteményt áthatja az, ami a szerkesztő elementáris óhaja: a „honszerető részvét”, azaz részvétel, mind a közreműködés, mind az előfizetés terén. És ahol lehet mindenütt nyílt szó is jelzi, mikor olvasunk és mit. Egy Mátyás Budájáról szóló cikkben ott az ódon — vagy most kitalált? - szólás: „Voltunk Mátyás idejében magyarok...”

Kedély és pátosz, nyomozói izgatottság és naiv „marketing” sugárzik a lapokról. Kölcsey lakhelyének felkereséséről, mint gyermekkori álmáról számol be Vahot, hogy azután így emelkedjenek a szavak: „Polgári pályánk díszkapujának alapkövén arany betűkkel van fölvésve a Köcsey-név, melynek csak

19