Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Csák Gyula: A múlt helyszíne
rőssé lett az a világ. Gyerekkoromat, tehát a háború előtti falusi-tanyasi nyomorúságot idézte leginkább mindaz, ami a szememhez ért. Formálódni kezdett bennem a képesség sok minden megértésére. Mindenek előtt a szolidaritásra azokkal az emberekkel, akik ide születtek, itt halnak majd meg s addig itt élnek. Mondhattam, hogy amivel találkoztam, az közel esett várakozásaimhoz. Milyen várakozásaim lehettek a továbbiakat illetően? Hivatalos fogalmazás szerint az volt a feladatom, hogy lerakjam a ghánai- magyar irodalmi együtt működés alapjait. így fogalmazva ez kétségkívül kínálta a gunyoros, meg komikus értelmezések és magyarázatok lehetőségeit, de gondolhattam a dologra józanul, bármiféle pöffeszkedés nélkül is. Bodnár doktor meg én találkozunk néhány itteni irodalmárral, irodalmi főhivatalnokkal és gondolkozunk azon, hogy milyen kölcsönös, akárcsak éteri jellegű kulturális hasznunk lehet az összeismerkedésből. Valószínű, hogy nem nagy, de annál mindenképp nagyobb, mint amennyi az utazásunk költsége volt. Nem potyautasok vagyunk tehát. Gyanítottam viszont, hogy az akkori magyar kulturális vezetők közül né- hányan az utazgatás költségeinél sokkal kevesebbre értékelték az ilyen éteri haszonnal kecsegtető erőfeszítéseket. Semmi értelmes eredményt nem vártak az effélétől. Egy feladat kipipálásának tekintették. Es nem biztos, hogy merő cinizmus volt az ilyen vélekedés mögött. Miképpen is lehetett volna, vagy miképpen lehet akár ma is kiszámítani a kulturális szféra működésének, működtetésének az árát, vagy hozadékát? Mennyit adjunk egy havi folyóiratnak például, hogy a pénzünknél maradjunk, vagy még nyerjünk is? Ha nem pénzben gondolkozunk, akkor milyen más mutatók segítségével súlyozzuk a kultúra létét az emberi világban? Rengeteg változata van a közelítésnek, de végleges közmegegyezés ma sincs. 4. Ketten jöttek az írószövetségből, egy személy a minisztériumból. Ez utóbbi gyűrt arcú, kialvatlan, megviseltnek látszó ember volt és nem sok vizet zavart. Arra szorítkozott, hogy háromszor elismételte az időpontot, amikor majd a kulturális miniszter fogad bennünket. Ezt kivéve mindenre kiterjedő érdektelenséggel ücsörgött közöttünk. Olykor hosszan, mereven bámészkodott egy pontra, mint aki figyel valamit, azután olyan hirtelen engedte le a fejét, akárha eltört volna a nyaka. Rangjelzés nélküli katonai egyenruhát viselt, a zubbonyát kigombolta. Együttlétünk alatt nyolc csésze teát rendelt a drink-bár alkalmilag munkába állított pincérétől. Gömbölyű hasacskája szemlátomást nagyobbodott. Az írószövetségiek egyike örök-vidám ifjú költő volt. Minden alkalom jól jött neki, hogy összes rosszul nőtt fogát kivillantva, nagy meggyőző erővel nevessen. Naponta két-három verset írt, és mindegyiket elszavalta, többször is. Amikor éppen nem nevetett, nagyon értelmes figyelemmel hallgatta a beszélőt és okosakat szólt közbe. Egyik emlékezetes megjegyzése volt, hogy akinek semmije sincsen, annak mindegy, milyen kormány alatt él. Ezt akkor mondta, amikor jól tájékozott, magas rangú ismerőseinket megelőzve, elsőként tudatta velünk, hogy politikai puccs előkészülete zajlik az országban és polgárháború 62
