Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 5. szám - Halmai Tamás: A szent hajó
gát a szétszóródásnak, az sem az. Én, ha olvasok, káosz és rend feszültségének örülök. Es akik a hajón vannak, azok mind érzik ezt a feszültséget.” (48.) Végh később az irodalmi alkotás ontológiai helyét jelöli újabb metaforával: „A mű semmi, ha nem a lét ablaka.” (63.) Amit Vasadi metafizikus síkon gondol tovább, az esztétikum transzcendens minőségéről beszélve - mint más köteteiben is annyiszor: „Minden remekmű azért remekmű, mert alkalmas az öröklétre. [...] Isten fölujjong. És ebben rejlik a művészet boldogsága.” (63-64.) (Mélyen jellemző - Vasadira s a könyv egészére is -, hogy egy másik téma kapcsán később a mű ily módon fölemelt és átszellemített fogalmát vetíti rá a keresztényi egymássallét magasztossá rajzolt állapotára: „A testvériség mű, az nem azonnal adódik. Egy csomó dolgot le kell győznöm magamban, hogy másokat a testvéremnek érezzék. Es minél inkább testvéremként ismerem meg, annál több rossz tulajdonságát fedezem föl. És ezt folyton meg kell haladnom az igazságossággal és a szeretettel. Ez teszi élhetővé az emberi életet.” [92.]) Nyolc dialógus a létről. Az alcím nemcsak formát és tárgyat: tétet is jelöl. Két „határszegésre kapható költőész” (Kelemen Lajos) folytat dialógust (esetenként polémiát), közös erővel és odaadással küzdve meg azért, hogy végeredményben ne ők folytassák azt, hanem a dialógus maga vonja be őket a személyeken és személyességen túliba, a beszéd bizalmas terébe, a párbeszéd köztes igazságába. Amely igazság természetesen nem pusztán elvont hitbölcseleti tézisek éteri kommunikációjából áll elő. Sőt. A kötet súlyát éppen az adja, hogy ha a szabadságról, az írásról vagy az erőszakról van is szó, a beszéd igazsága közvetlenül a napi létviszonyokat, a konkrét emberi jelenlétet érinti. Az utolsó részben összegzőén hatnak Vasadi Péter szavai: „Az emberek élik a mindennapi életüket, de közben mindegyikük csodálatos létezést él meg. Akár tud róla, akár nem. Benne van.” (98.) „A hit, a filozófia és a gondolkodás szentháromsága” (Vasadi; 95.) s az „Összeköt a fény” (Végh; 72.) kompassiós élménye együtt munkál e beszélgetéssorozatban. A „mélyek »felragyogása«”, amely Edith Stein szerint „életünk döntő eseményeiben” következik be, A kígyó bőre lapjain is megtapasztalható. 40
