Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 4. szám - Bálint Zsolt: Három költemény napnyugatnak
Jegyzetek 1 A dőlt betűkkel szedettek mind földrajzi nevek, amelyeket ma már nem találni a hivatalos térképeken. Viszont nincsenek jelezve a különféle utalások bizonyos történeti személyekre (mint pl. a teljesség igénye nélkül, betűrendben: Aprily Lajos, Báthory András, Brassai Sámuel, Diószeghy László, Kájoni János, Kós Károly, Petrás Ince, Rózsa Sándor, VVass Albert), múlt- és jelenbeli eseményekre. ; A vers ihletűje az advent első vasárnapi evangélium volt, ami az utolsó ítélet kapcsán sok-sok kérdést vetett föl bennem. Többek között azt, hogy milyen nyelven kell majd és hogyan szabadkozni bűneim miatt, ha kint állok a kaszálón lepkehálómmal, és váratlanul feltűnik az angyal, és szemem láttára emeli föl a parazita életben elmerült nem-szeretem-koilégát, engem meg otthagy, hogy letaszítsanak a sötétségbe. ; A vers személyes hátteréhez: számtalan nagyhetet töltöttünk Burgundiában, Taizében. Ezen a vidéken egy zöld haragossikló faj meglehetősen gyakori a felhagyott szőlőket elválasztó kőfalakon, meg az erdőkben. Több alkalommal is megfigyeltünk egy különösen nagy példányt, ahogy mindig ugyanabban a régi omladozó kőfalban ébredezett téli álmából. Ott sütkérezett a kőfal tetején, és ha arra jártunk, nem siklott el, hanem fejét felemelve ránk sziszegett. Egy alkalommal Sára lányomat, aki alig volt öteves, nagyon megijesztette, mert éberebb volt a szokottnál és felénk vágott. Védekezni kellett, de kard nem volt nálam. ' Lángszinérek = a L.ycaaui géniusz képviselői, közönséges és rossz nevükön tűzlepkék, mert a szárnyak felszíne lángvörös; tavasszal még nem repülnek. Ezért a „nyárból épen itt maradt” verssor. 5 A kígvótetem még sokáig vonaglik, mivel a testben több idegdúc is található, a központi idegrendszer pedig fejletlen. ' A farkasalma az egyik legmérgezőbb növény, földúlt árokpartokon és öntéstalajokon üti fel fejét nagy telepekben. Vihar 45