Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Szemadám György: "Ilyenek voltunk..."

Az történt, ami történhetett. A kíváncsiskodó emberek lassan letépkedték a kitömött állatról a papírcsomagolást, majd megérkezett egy civil ruhás „közeg”, aki aztán „letartóztatta” a szokatlan objektumot. (Vajon hová kerülhetett? A Talált Tárgyak Osztályára?)

Az 1972-ben megrendezett happeningem - amely a „Zenei depressziók szabadon. Csúcskísérlet a nyolcórás zeneidőért” címet viselte - helyszíne a Hár- mashatárhegy, az 1973-ban, Salvador Dali születésnapjára bemutatott „Égő zsiráfé” pedig Zugliget egy elhagyott kőbányája volt. Utóbbi akcióban „főszereplőként” egy kitömött zsiráfborjú szerepelt, amelyet különböző vegyszerekkel impregnáltunk és meggyújtottunk.

A happeningjeimben felbukkanó, meglehetősen szokatlan, kitömött állatok jelenlétét az magyarázza, hogy ekkoriban a Budapesti Allatkertben dolgoztam, ahol ezeket - az akkor már régen bezárt Barlang Mozi egykori kiállításáról — leselejtezték.

Fontosabb hasonló akcióim között tartható még számon az 1973-ban, a Balatonboglári Kápolna Tárlatok keretében bemutatott „Azonosulási kísérlet”, amelyet még éppen, hogy megrendezhettem azelőtt, mielőtt még rendőrségi eljárás nem tett pontot az itt létrejövő rendezvények végére. Akkor ugyanis az történt, hogy a Galántai György által bérelt kápolnából az ott lévő művészeket kizavarták és a bejáratot egyszerűen befalazták.

Gondolom, a fenti példa önmagában is elég ahhoz, hogy a kor atmoszféráját érzékeltesse.

Az ezt követő években eltávolodtam a happening műfajától, s a konceptuális művészet kezdett érdekelni, amelyet Hegyi Lóránd így ír le:

„A konceptuális művészet magának a művészetnek a kutatásával azonosítja a művészetet. Az elanyagtalanításon alapuló, a verbális, illetve fogalmi kommunikációt előnyben részesítő konceptualizmus (olykor „idea-művészetnek” is nevezi a szakirodalom) a modern művészet fogalmi meghatározására, a művészet és a művészeten kívüli valóság viszonyának elemzésére tesz kísérletet. Tiszta, önmagukban logikus, zárt modelleket dolgoz ki, amelyek a művészi jel és általában a művészi kommunikáció („műtárgy” és közönséges tárgy viszonya, művész és nem művész viszonya, a művészi jel természete stb.) formáit mutatják be.” L. Menyhért László fentieket még a következőkkel egészíti ki: „Szokás a koncept művészetet többféle módon csoportosítani, már amennyire ezt maga az irányzat sokfélesége és az egzakt megfogalmazások alóli minduntalan kibúvása lehetővé teszi. Ez a háromféle megközelítés: mely témaként a természetet, magát a művet, vagy éppen magát a művészt állítja a vizsgálódás középpontjába.”

A konceptuális művészet alkalmanként előszeretettel használta a manipulált fotó révén megteremthető lehetetlen szituáció felmutatását, amit az én egyik ilyen munkám - a „Reverzibilissé tett folyamat” - is illusztrálhat. Ez két fotóból állt: az egyiken egy kivágott fa látható, rajta a még érintetlen fáról készült fotóval, a másikon pedig az érintetlen fa, rajta a kivágott fáról készült fotóval. Ez utóbbi „dokumentálását” természetesen csak a fotomontázs technikája tette lehetővé. (Az utóbbi évtizedekben elterjedt digitális technika és számítógép korában, amikor a fotó már régen elveszítette dokumentatív voltát, termé85