Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 3. szám - Végh Attila: A vér útja

lálni, honnan tudta hősünk, hogy mire van szüksége a sátáni rituáléhoz. A föld gyökérmélyéből párolgott föl minden, amit gondolt; ösztönös rögtönzés volt minden, amit tett. Gondolkodó vadállat éhsége, amit érzett. Fél üveg napraforgó étolaj, dohoz gyufa, mosogatószivacs, zománcos fazék, elektromos fű- részkés, denaturált szesz, turmixgép. Munkához látott.

A kiömlött vér nagy tócsában mosolygott a parkettán. Nekiállt, hogy a szivaccsal összegyűjtse a fazékba. Fél liternél több nem jött össze. Belépett a mágikus körbe, és a fazékból keskeny vércsíkokat öntött ki, összekötve a nyitott könyveket. Amikor a pentagramma kész volt, az elektromos fűrészkésnek keresett egy konnektort. A szerszám fölberregett a kezében, ahogy a test mellé térdelt. Nem zavarta, hogy most is csak minták jutnak eszébe: A pokolból című film Johnny Deppel, A New York-i hasfelmetsző, vagy Anthony Hopkins a Hannibálból. Már nem hitt Descartes-ban, a szokások és példák követése nem nyomasztotta, hiszen minden a végzet rendelésére történik. A sors aranyhíd a gondolat és a szabadság között, hiszen tudás kell ahhoz, hogy felismerjük a sors rendelését, melynek követése a végtelen szabadság mozdulata. „Ha pedig nem hiszünk a végzetben, az is a végzet rendelése. Minden vámpír konzervatív.” (Az a felettébb teoretikus kérdés, hogy leninizmus és konzervativizmus hogyan férhet össze a nyírségi vámpírban, most mellékesnek tűnt.)

Nem volt könnyű a koponyatetőtől megszabadulni. Krisztiánban izzadó, mély tisztelet ébredt a honcmesterek iránt. A csákány nem roncsolta szét az agyat. Az ott remegett makulátlan szűziességében. Krisztián benyúlt az asztrológusfejbe, és előre odakészített acélkésével Idmacerálta az agygömböcöt. „Szegént' Yorick.” Kivitte a konyhába, darabokra szelve a turmixgépbe rakta. Szürke, kocsonyás lé kavargóit lomhán a tartályban. Keresett egy pezsgőspoharat, töltött magának, és visszament a szobába. Bánrévyt leöntötte az étolajjal, majd a denaturált szesszel. Odalépett Nietzschéhez, és a könyvet papos, kántáló hangon olvasni kezdte.

És sem elég szépek, sem elég jó származásúak nem vagytok nekem. Makulátlan, sima tükrök kellenek az én tanításaimhoz', a ti felületetek viszont eltoizítja még a saját képemet is. Hidak vagytok csupán: hog)' általjussanak rajtatok a fölmagas- lóbbak! Grádicsok vagytok: ne fogadjátok hát haraggal, aki rajtatok hág fel saját magasába!

Miután kiengesztelte áldozatát, kiitta a poharat. Eltöltekezett az ünneppel. Meggyújtott egy gyufát, és a testre dobta. Bánrévy berobbant. Lángolt a szellem a hatalmas pentagramma centrumában, és Krisztián üvölteni kezdett. A Sátán énekét ordította, sosem hallott hangok törtek fel gyötört szívéből, dalában Dionüszosz őrjöngött, és ő a lángoló szobában táncolt. Csak akkor tért magához, amikor már a lakótelepi fák hűvösében állt. Két szemében két dühöngő, égő ablak. A kisemmizett hajléktalan haragja, a lélekvezető kalauznő vére, a látó ember agya ott keringett már a vámpír szervezetében. Test, lélek, szellem. Mégis hiányzott még valami a tetek láncolatából. De hogy mi, azt hiába próbálta kiolvasni saját szívéből. A rém lehunyta szemét, és mély hiányérzettől űzve felszívódott a tavaszéjszaka árnyaiban.

39