Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 3. szám - Pusztay János: Medvemesék
tudta teljesíteni, s megadóan várta sima vöcsökké való lefokozását. De nem fogjátok kitalálni, mekkora meglepetés érte. A Legfőbb Isten mosolyogva fogadta, bár azon csodálkozott, hogy madara kedve— szerencsére nem szárnya- - szegetten repült színe elé. A búvárvöcsök már-már belefogott a magyarázkodásba, de a Legfó'bb Isten megelőzte, s ha nem lett volna anyagtalan, a keblére ölelte volna madarát. Ehelyett hát meleg szavakkal méltatta a búvárvöcsöknek a világ teremtésében kivívott érdemeit, s átadta neki a világ legeslegelső kitüntetését. A búvárvöcsök a kitüntetéshez mellékelt oklevélből megtudta, hogy nevét búvárvöcsökről örömvárvöcsökre változtatták, ami - túl a megkérdőjelezhetetlen jószándékon - a Legfőbb Isten etimológiai asszociációgazdagságára világít rá. A búvár- - azaz immár örömvár— vöcsök nem tudta mire vélni a dolgot. A Legfőbb Isten azonban egy széles mozdulattal a világtengerre mutatott, annak is a kellős közepére, ahol eddig csak a tengerközepi házikó szokott ringani, benne az öregapóval meg az öreganyóval, akiket azonban a búvárvöcsök még soha nem látott. De nicsak, az imént még tengerközepi házikó már nem a tenger közepén van, hanem valami sima, nem hullámzó anyag veszi körül. „Ez a föld - mondta a Legfőbb Isten. - Ami abból a kis agyagból fejlődött ki és gyarapodott, amit te odakentél a házikó falához. Nézd csak, az öregapó meg az öreganyó éppen most bocsátanak útra a házikóból egy fehér repülő állatot, aminek a létéről eddig én sem tudtam. A mese elején még biztosan nem létezett, közben bukkanhatott elő. Mivel csak egy van belőle, ritka lehet, ezért nevezzük el fehér hollónak. Majd ha megteremtettem az élőlényeket, attól kezdve mondják majd arra, ami ritkán fordul elő: ’ritka, mint a fehér holló’. Az a kis földrög egyre jobban terebélyesedik. A fehér hollónak egyre nagyobb köröket kell tennie a föld pereme meg a - most már földközepi - házikó között. A föld növekedésének harmadik napján meg is állítom ezt a terebé- lyesedést, mert ha túl nagy lesz a föld, a végén még nem tudom benépesíteni növényekkel meg állatokkal. Azt a lyukat meg sose bánd! Teremtek neked is társat, vöcsököt kis lyukkal, aki szintén örömvár.” A vöcsök az egyik ámulatból a másikba esett - volna, ha a Legfőbb Isten nem kapja el. A Legfőbb Isten a föld keletkezése után nem sokkal neki is látott a föld benépesítésének. Egy szavára füvek, bokrok, cserjék meg fák sarjadtak a földből. A nagy csöndben még növekedésüket is hallani lehetett. Más szavára madarak - baglyok, szajkók, harkályok -, meg állatok - farkasok, vaddisznók, rókák, nyúl a k, szarvasok, őzek, sünök — születtek. A búvárvöcsök is megkapta a maga párját. A Legfőbb Isten elégedetten gyönyörködött teremtményeiben. A vöcsökpár nem pazarolta idejét. Ügyködésüknek hamarost látható eredménye keletkezett, lerakták a világ első tojását. Mindenki azt figyelte, mi lesz ebből. Megláttyuk, megláttyuk - hajtogatta a tojást rakó vöcsök, akit erről azon nyomban elneveztek megláttyuknak, becézve egyszerűen csak tyúknak. Llogy senki ne férhessen a tojáshoz, ráült, s botlott rajta hosszú felsővilágbeli napokon át. Egyszer csak valami böködni kezdte az alfelét. Lekászálódott a tojásról, s „Legfőbb Isten, mit látok” kiáltással elájult. Egy szőrös pofa buk17
