Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Szabadrablás
dó cukkolása mellett, a jégszívű nimfomániások kielégíthetetlenségével vetik magukat zsákmányukra: a vádak és követelmények alatt bűntudatosan roskadozó, feminizált és neurotizált férfinépre, amely a rideg tényadatok tanúsága szerint mostanság föladja a küzdelmet: idő előtt megbetegszik, és sírba száll. De nemsokára sírba száll maga az a civilizáció is, amelyben a nemek kapcsolata így elfajulhatott, s ahol az asszonyok - mint Patrick J. Buchanan megállapítja a Nyugat közeli halálát prognosztizáló könyvében - merő önzésből, tömegesen megtagadják az élet átörökítését, a történelem folytatását. A sírba tartó gyászos menet élén, tudjuk és évtizedek óta tehetetlenül szemléljük, a mi szétszakított és meghasonlott népünk jár, hisz végzetesen megapadt itt a férfiak életereje és a nők életpártisága. Aprócska remény, hogy az utóbbi időben épp egv erős asszony (Dr. Kopp Mária) mondta ki többször a nyilvánosságban- kutatásaira támaszkodva -, hogy bizony ez így a nőknek sem jó, s ideje végre túltekinteni a korlátolt feminista szemléleten. De persze nemcsak a propaganda-fegyverek ropognak percnyi tűzszünet nélkül, működik az adórendszer nehézfegyverzete is. Egy kimutatás szerint mindenütt Európában, továbbá Észak-Amerikától Japánig viszonylagosan csökken az egyén adója, ha megházasodik, és még sokkal inkább, ha gyermekei is lesznek - kivéve egyetlen országot, a legrosszabb népesedési adatokat produkálót... Az adónak az eltartottak számához való igazítása - az. ún. családi adózás —, e mindenki által beláthatóan igazságos és társadalmilag hasznos adózási rendszer merev elutasítása különösen képtelen a magukat szociálisan érzékenynek hirdető kormányok idején, és még látszólagosan sem igazolható azóta, amióta már mindenki előtt világosak lehetnek a népességfogyás társadalmi méretei és nemzeti perspektívája. (E kérdéskör évtizedek óta fáradhatatlan kutatója és napirenden tartója, Fekete Gyula érvelésében, egyszemélyes propagandájában - ha jól értem őt - a cél érdekében mindenkor igyekezett alkalmazkodni mind a hatalmon 1 evők materialista-érdekelvű gondolkodásához, mind a lezíillesztett tömegek önző, a „gyerekvállalást” puszta pénz- és kényelmi kérdésnek tekintő felfogásához. Ezzel a hozzáállással a szocialista rendszerben még lehetett részeredményeket elérni — a GYES bevezetése korszakos részeredmény volt -, de ma nem. A tényleges hatalom mai birtoklója, a Bogár László kitűnő és világos könyvében- Magyarország és a globalizáció - némiképp áttetsző homályban hagyott „háttérhatalom” fütyül az olyan fifikás érvelésre, amelynek a végén mégiscsak az a kilátás csillan meg, amelyet okvetlenül el akar kerülni: a magyarság megmaradása. Szegény idős, kellően sosem méltányolt, ám annál többet gúnyolt, nép- ben-nemzetben gondolkodó írónk négyévtizedes sziszifuszi küzdelme után odáig jut el, hogy „a magyar történelem söpredéké”-nek nevezi a folyamatos öngyilkosságban vonagló mai magyar társadalmat - Hitel, 2007. július -, s ha vitatkozni nem szeretnék is minősítésével, azt a kérdést azért jogosnak érzem, hogy vajon ha pusztán anyagi ösztönzés hatására „vállalják” a gyermeket a szülők, akkor vajon sokat nyer-e ezzel a közösség? Hogy is hívták valaha, még a posztmodern álszenteskedés előtt, azt a nőt, aki pénzért csinálja? Nem épp gyereket, de aki gyereket, az mért különb?) Bármily nagy a baj, azért a jó és rossz példa egyaránt követésre sarkall ma 27
