Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Kabdebó Tamás: Besúgás I.-II.-III.

Bácskai Elek és Péter, két unokája, Elek fiai, és egy nagy bánata: korai özvegy- sége.

Férje kitűnő sportember volt, fiatalabb korában a válogatott nyolcasban evezett, de egyéniben, szkiffben is megállta a helyét, második lett, egy ízben a magyar bajnokságon. Aztán, kiöregedvén a versenyzésből, a női csapatot edzette alig kevesebb dicsőséggel. Otthon a kertet az asszony művelte, csaknem egyedül. Ültetéstől aratásig, gyümölcsszedésig. Itt-ott segítettek a fiai, ásni, vagy a veteményeshez csatlakozó almáskertben a fák felső ágairól lecserkészni az almákat. Néha temérdek alma termett, jonatán és jonagold, eltevésre, fogyasztásra, főznivaló zöldek lekvárnak. Borbálának, így hívták az asszonyt, volt egy kiváló alma és paradicsom receptje, befőzött ebből száz üveggel is, Zoltán a férje habzsolta, Elek és Péter is szerette az unokák is majszolták az ínyenc lekvárt.

Zoltán nem olyan edző volt, aki csak a partról nézi hogyan güriznek a csónakban a lányok, hanem maga is vízre szállt az evezés csínját-bínját demonstrálni. Egy ilyen tréning nap után bevetette magát az újpesti gőzfürdőbe, honnan már csak hordágyon hozták ki. Két hét múlva a második csapás elvitte. Borbála már a temetőben megígértette fiaival, hogy a gőzfürdőknek még az árnyékát is elkerülik.

Elek, az idősebbik fiú, kitűnő nyelvérzéke révén, a Kultúra könyvterjesztő vállalat külországokkal foglalkozó vállalat tisztviselője lett. Ezt hamar elkezdte, amikor egyszeriben megtanult oroszul, aztán lengyelül és szlovákul is. A levelezés és az interpretálás aránylag jól jövedelmezett, s bár munkája főleg a környező népi demokráciákba vitte, gyakran hozott haza banánt, narancsot és Ogyesszából kaviárt. O maga Mátyásföldön lakott családjával, autóbusszal járt be dolgozni a Kultúrába.

Vasárnaponként a mamával ebédeltek valamennyien Hűvösvölgyben. Elek élénk volt és bőbeszédű, Péter csendes, olykor hallgatag. A háború éveiben a Műegyetemre járt, melyet, a zűrzavaros idők miatt csak 1947-ben fejezett be. Okleveles kultúrmérnök lett, egy nagy cégnél helyezkedett el és egyelőre nem gondolt arra, hogy megnősüljön, de arra sem, hogy kiköltözzék a mama kis házából. Segített ásni, permetezni. Titokban verseket írt, lásd:

„Halk üvegek bujdokolnak, térden állva isznak a holtak.”

A verseket, költőjén kívül csak legjobb barátja, az üvegszemű Márió ismerte, aki 1945-ben annak köszönhette életét, hogy az őt kémkedéssel vádoló orosz számára kivette a műszemet és a muszka tenyerére tette.

Péter óvatosan udvarolt egy papírüzlet elárusítónőjének, Paulának, kit titokban papírnőnek nevezett, s mikor Paula visszautasította közeledését, Péter, otthon, anyja távollétében megivott három üveg több éves almabort, az éjjeli- szekrény odvába dugta fejét és így szavalta:

„Nem kell több boríték, nem kell több papír Isten veled, papírnő, vigyen el a tapir.”

128