Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 2. szám - Czakó Gábor: Beavatások

jezettcn zavaró, mégis használják. Meglétét tehát a korábbi lovas kultúrával magyarázhatjuk.

Régi ugor nyelvemlékek sajnos nincsenek, még a finnekéi sem korosabbak ötszáz évnél. Az egymással és a velünk való rokonság hírét és nyomait némelyikük többé, mások kevésbé őrzik, de az ő szavaikból „ugor” ősnyelvet szerkeszteni komolytalan. Mókás, hogy a Történeti Etimológiai Szótár ban (TESZ), konokul XVIII-XIX. századi adatokból értelmezik a nyolc-kilencszáz évvel korábban(l) följegyzett szavainkat - pl. köz, had, menny stb. Hunfalvy Pálnak ez az elemi logikát megcsúfoló tétele ma sincs kinevetve a tudományból: „magyar szók csak akkor tartoznak az alapszókészlcthez, ha ezek az ún. rokonnyelvekben, finn stb. fordulnak elő. Magyar gyökök, amelyek nem fordulnak elő rokonnyelvekben - tehát amelyek a Halotti Beszédben szerepelnek, de Reguly följegyzéseiből kimaradtak! (czg) -, nem tartoznak az alapszókészlethez. Ezek jövevényszók, átvételek más nyelvekből.” (Marácz László: Szent- katolnai Bálint Gábor igazsága)

A TESZ szerkesztői szavaink belső értelmezésének lehetőségét nem csak ugor ősnyelvi kalandokért vetik el, hanem szinte örömmel vágnak ki valamely gazdag szóbokrunkból egy-egy hajtást, melyre valamely idegen, lehetőleg szláv szó hajaz. pl.: kapa, lapát, szablya, stb. No, a TESZ az orosz uralom idején készült... A dolgot meg sem említeném, ha a finnugor kérdés bármely, a fővonaltól hajszálnyira eltérő érintése nem számítana 2007-ben legalább akkora tabunak, mint 1960-ban az örök és megbonthatatlan szovjet-magyar barátság- szentsége. Azt hiszem, hogy hasonló jelenség a művelt világban nem létezik.

Északi rokonaink sajnos nem ősnyelvet őriznek, miként a többi nehéz életkörülmények közé sodródott nép sem „a Paradicsomi ősműveltséget” vigyázza, hanem mindegyik a Kiszakadás utáni saját útját járja az őseitől örökölt puttonnyal, amelyből lassan kifogy a hazai, helyébe új lelemények kerülnek. Amíg pl. a magyar népdalkincs ezredéve egyedül is szilárdan őrzi eredetét, és messze mutató kapcsolatait, a finnugor népek zenéje meglehetősen eltávolodott egymástól, de a magyartól is - a Volga-vidéki cseremiszek/marik kivételével, amit leginkább Magna Hungária hatásának köszönhetünk. (Juhász Zoltán: A zene ó'snyelve.)

A közös ősnyelvre/kultúrára elsősorban a miénkből lehet következtetni. Az egy tömbben élő magyarság megmenekült a nyelvjárási széttagolódástól, rokonainál jóval régebbi, tehát a forráshoz közelebb álló, és a nagyobb meny- nyiségű írott emléke maradt fönn, melyek egybehangzóan igazolják, hogy nyelvünk szerkezete szilárd, a benne rejlő szemlélet szoros egységet alkot hiedelemvilágunkkal, meséinkkel, dalainkkal, a tárgyi emlékekkel stb. Az ösz- szehasonlító nyelvészet, a rokonság kutatása iránti tisztelet fönntartása mellett vissza kellene térni nyelvünk belső természetének vizsgálatához. Máig időtál- lóak a Magyar Tudományos Akadémiának az 1830-s évektől kezdve rendszeresen hozott határozatai, melyekben a Magyar Nyelv Szótárának elkészítését elrendelte, a munkálatokat ellenőrizte, jóváhagyta. Czuczor Gergely és Foga- rasi János káprázatos művét kellene folytatni, bővíteni, az elmúlt másfél évszázad valóban tudományos eredményeit beleépíteni. Az ő nyomdokaikon készült tankönyvekből olyan nyelvtant lehetne tanítani, amelyet nem gyűlölnek diákok és tanárok, mivel megegyezik alapvető anyanyelvi élményükkel.

3