Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - W.-Nemessuri Zoltán: Hová tűnt a vitézség fiúk?

W.-NEMESSURI ZOLTÁN

Hová tűnt a vitézség fiúk?

TARTSD MEG A SZIKLÁT! DÖBRENTEI KORNÉL EGYBE G Y Ű | T Ö T T VERSEI ( 1 9 6 7 - 2 0 0 7 ), P Ü S K I KIADÓ

Gyűteményes kötet megjelenésekor helyénvaló a számvetés. Kivált egy manapság ritka látószögből: a vers közéletiségét vizsgálva, mely a magyar lírát hellyel-közzel születése óta jellemzi. Balassi Bálint, Tinódi Lantos Sebestyén és mások végvári életérzésének még volt ideje közhellyé népszerűsödni, ugyanígy Berzsenyi gordonkahangú patriotizmusának, Petőfi honféltő- zsarnokutáló hevületének, Ady prófétai busongásának, József Attila proletár igazságérzetének, Illyés Gyula, Csoóri Sándor táglelkű magyarságának, és így tovább. Természetes, hogy a Zsdanov-Révai korszak verseményeitől, Zelk Zoltántól, az Aczél-Méray kettőstől és társaiktól is elvárták, sőt megkövetelték a népben-nemzetben gondolkodást, ha szűk és hazug osztályszempontok alapján is. Azok a kísérletek - beleértve egy valódi költő, Majakovszkij sok szapora propagandarigmusát - kurzusköltészetként múltak ki, rettenetes világukkal együtt, ennek ellenére belengi őket a retro bája. Ha a gyanúdan kíváncsiskodó meglát egy effélét, nem tudja, kínjában sírjon, vagy röhögjön, mindenesetre azt gondolhatja: lám, ők is hittek valamiben. A korszak végén szegény Gérecz Attilának le kellett lövetnie magát ahhoz, hogy ötvenhat hősévé és a forradalom írástudójává nőjön, pedig hát... költő a javából.

Lassan két évtizede úgy tűnik: csak Döbrentei Kornélnak nem adatik meg, hogy alkalmi szózatai helyett életműve, költői karaktere váljon elemzés tárgyává - Dr.Bene Éva orvos-író könyvecskéjétől eltekintve.

Nem ő tehet róla.

Mi, olvasók, hívek és ellenfelek, rajongók és gyalázkodók lökjük sutba időszerűségét és ragaszkodását ahhoz a súlyos hagyományhoz, melyből nyolc évszázada vétetnek a magyar poézis legjobbjai. Valamiféle tetszik-nem tetszik alapon, csordákba nyájasulva, politikai széljárásoknak - inkább huzatoknak — megfelelve; eltagadva, vagy lobogóként kibontogatva a Döbrentei-féle keser- gést, szitkozódást, nemzetféltést, istenkeresést, sorskérdéseink felvállalását, egyszóval mindazt, ami elválasztja a férfiatlan, modernkedő, nyafogó, sivár közönytől. No de: lehetséges, hogy az idő járt el a nemzetet, a nyelvet, a megmaradást szorgalmazó líra fölött? Ki tudja. Egyfelől eluralog az öncélú meg- hökkentés és a társtalan cinizmus, melyet csupán szerzőinek és mindenevőinek kell érteniük - vagy nekik sem - másfelől az üres szövegirodalom, a nyelvi bukfenc és a nemcselekvés apoteózisa. Ez a divat. Másféle meggondolásokból történt ilyen régebben is: például Petőfi helyett Kertbeny Károly vagy Lisz- nyay Kálmán. Ezzel szemben kit érdekel manapság:

Fiúk, hová tűnt a virtus, hol lakik,

■meddig hátrálunk még, a méhfalig?

113