Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - B. Müller Márta kisnovellái

mert azt mondta a Rozi, hogy az Erzsi megint megette a süteményét, amit a fia hozott neki. Gondolhatja, még a nyelvét is kidugta rá. Hiába, olyanok vagyunk már, mint a gyerekek. De majd csak letelik egyszer. Mióta én itt vagyok, a maga édesanyja már a harmadik asszony ezen az ágyon. Kettő meghalt, a múlt héten meg, előtte nap, hogy a maga édesanyját idehozták, a Rozit levitték az elsőre, mert onnan könnyebben ki tudják kísérni az udvarra. Majd ellesz itt velünk a Nusi néni is. Mit is mondott, tanárnő volt? Tanárnő? És mégis így járt? Hát, nagy baj ez, hallja, nagy ám, talán még nagyobb, mint az én bajom, mert én meg agyvérzést kaptam, a bal oldalamra teljesen lebénultam. Ki tudja, melyik a jobb. Én legalább gondolkodni tudok. Sokszor azt mondom, bár inkább ne is tudnék. De nem akarok panaszkodni, majd csak letelik egyszer. Ha kifelé menet véletlenül látja a Klárikát, mondja neki, ne felejtsen el fölmenni a Margitkához. Küldje föl ide, a kétszázhatosba.

Oroszy Csaba: Menekülés Velencéből- Hová megy Nusi néni? Üljön szépen vissza a helyére, nem megyünk most sehová, mindjárt jön a nővérke és megméri a vérnyomását!

— Az elsősökhöz indultam, tanévnyitó lesz, el fogok késni, mit szólnak, hogy mindjárt az első napon cserbenhagyja őket a tanító nénijük, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá? Menni kell, mert a Kaiser Pisti édesanyjának megígértem, hogy a kis Pistikét bekísérem az osztálytársai közé, mert szegény mindenkitől fél, olyan elesett szegényke, kicsi is, ijedős is, az édesanyja attól fél, hogy a többiek kicsúfolják, hogy szemüveges, hogy kis növésű. Mennem kell, még a palatáblákat is ki kell osztanom, régen palavessző volt, de most már krétával írunk rá. A palatáblára kis szivacsot kötünk, azzal töröljük tisztára

92