Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Gyurácz Ferenc: A nyúlketrec mellől
GYURÁCZ FERENC A nyúlketrec mellől Tíz évvel ezelőtt, második gyermekünk születése után költöztünk a városi lakótelepről a 380 lelkes Vasszilvágyra; a jó levegő, a nagyobb szabad tér, a természetes környezet vonzásának engedve. Kétszobás lakásunk árából éppen futotta a hetvenéves, nagykonyhájú ház és a nagy telek megvásárlására. (Rendbe hozására már nem, az végeérhetetlen folyamat.) A második évben a Bő mezővárosban lakó számos unokatestvérem egyikétől egy nőstény házinyulat kaptunk ajándékba. Aszfalton nevelkedett feleségem, aki értelmi szerzője volt már a falura költözésnek is, amint azóta is számos, általam kivitelezendő föladatnak, rögvest kiadta a jelszót: nyulakat fogunk tartani! Amit úgy kellett érteni, szívesen venné, ha mielőbb nekilátnék. Tekintettel arra, hogy a javaslat ésszerű alternatíváját a kapott ártatlan jószág elpusztítása és elfogyasztása jelentette, amely - legalábbis az elpusztítás - közvetlenebb és lélekpróbálóbb föladatként meredt elém, mint a nyúl megtartásával járó, időben elnyúló kellemetlenségek, némi aggodalmaskodás után megadóan bólintottam: jó, nyulakat fogunk tartani. Végre is kapaszkodhattam emlékeimbe: az alsóbüki pedagóguslakáshoz, amelyben gyermekkorom legszebb éveit eltöltöttem, nagy udvar, kert, néminemű gazdasági épületek csatlakoztak, s azokban, ha csak keveset, s csak pár évig is, édesapám tartott nyulakat egy maga ácsolta ketrecben. („Katroc”-ban, ahogy néha, tájszólásban mondtuk, s időnként ma is mondom.) A ketrec ezúttal nem ácsolás útján készült. Házunk korábbi tulajdonosától rossz szekrények maradtak ránk; a pozdorja deszkák nem ígértek tartósságot. De nem bántam én azt; örültem, ha kisebb átalakításokkal, ideiglenes állomá- soztatásra alkalmas lakhelyet sikeríthetek. Ideiglenesnek éreztem akkor falura költözésünket is. Az egykori kombinált szekrény álló részét harmadánál szétfűrészeltem, az így nyert kisebbik részt deszkákkal befödtem. A fényezett ajtókra két kis ablakot vágtam, némi hulladék csibedrótot szögeztem rájuk, a nyúl amögül kukucskálhatott ki az udvarra: jön-e már a gazda, hozza-e már az ízletes lucernát, tejesfüvet vagy szénát. Az ilyképpen kissé fényűző-formára sikerült, mondhatni urbánus beütésekkel készült alkalmatosságot az udvar szélvédett sarkába fektetett, kiszuperált vegyes tüzelésű kazánra tuszkoltam fel, tetejét pedig nejlonokkal takartam le az eső ellen. Került némi szalma alomnak, s az ajándék állat ebben nyert - igazán úri - elhelyezést. Kellő alapterület állt itt rendelkezésére aztán a rendszeresen megérkező szaporulatnak is, növekedése első, csecsszopó szakaszában. Kezdetben a szomszédék bakja látta el a megtermékenyítés föladatát. Majd, miután feleségem hírét vette, hogy a faluban olcsón eladó egy hatrekeszes, sokhelyt meg-megrágott, de még használható nyúlketrec, azt beszereztük, s benne hamarosan helyet kapott egy saját bak is. Azóta nyúlnemzedékek sora nőtt föl nálunk - de általában csak úgy süldő koráig, nem tovább. Akkor ugyanis - vérfagyasztó persze, de már beletörőd75
