Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11-12. szám - Alexa Károly: Környezettanulmány (gyanánt) az Apokrifról
„Addig kell írni egy verset, amíg a vers tárgya láthatatlanná válik. Ha sikerül egészen lebontani, megsemmisíteni, akkor megragadtuk tárgyunkat.” (1975) „A költészet számomra éppúgy nem nyelven túli, hanem sokkalta inkább nyelven inneni, nyelv alatti jelenség, ahogy az élet is alatta marad a mindenség egészének. Egy költő számomra (olyan) kazamata lakója, (aki) a világ egészével úgy kíván találkozni, hogy mindinkább beéri azzal, ami a tányér alján megmaradt.” (1977) „Minden igaz művészet kizár mindennemű rutint. A dadogás az alfája és az ékesszólás az ómegája, de úgy, hogy a kettőt lehetetlen szétválasztani és megkülönböztetni egymástól.” (1977) „... a légtornászok sem beszélnek” (1977) „A kopárság szépsége az egyetlen, amiben reménykedem.” (1968) (A költő) „személyes annyiban, hogy a személyiségét feláldozza, hogy egyre áttetszőbb közeg legyen személytelen értékek, a világ személytelen erőinek a közvetítéséhez.” (1969) „... előbb a világ a nagy beleszóló, és később a vers öntörvénye.” (1969) „(Azért) akar beszélni a költő, a művén keresztül, hogy eljusson egy valódi beszélgetésig.” (1980) ,Jézus (bizonyos értelemben) semmiképp sem költő, s mégis akkora költő, aki bizonyos értelemben minden költőt befolyásol. A paradoxonjai. A fantasztikus, a pszichológián túli emberismerete. Az egzisztencia gyökeréig való hatolás. Ilyen értelemben költő, hiszen nem tapasztalataiból származik a tudása - harminc év alatt nem lehet ilyen tapasztalatra szert tenni -, márpedig az igazi művészet, az igaz művész sem a tapasztalatai által tud a világról sok esetben megdöbbentően sokat.” (1981) I./3. Az Apokrif helye a magyar vers téridejében Az abszolút rokontalan vers abszolút váratlan megjelenése: 1956. július, Csillag. (Lásd Fodor András, Ezer este Fülep Lajossal, I. 414.) Levele Rónay Györgyhöz (1946): „Az egyes jelekből zuhatagszerűen beígért jövőben magamra ítélten állok magányos monológommal a hangadóknak szimultanista-romantikus törekvéseivel szemben.” Rónay későbbi „válasza”: „Az Apokrif a Godot-ra várva mellett talán a legmaradandóbb és legegzisztenciálisabban keresztény szólam a századközép tragikus De profúndis-á- ban.” Megírási idejéről, publikálásáról (a pártvezetés jelölte volna ki a Csillagot, a főszerkesztő, Király István még negyedszázad múlva sem említi szerkesztői sikerei között), a későbbi (kötelező?) visszadatálásról, az (állítólag) tervezett folytatásáról, később elhagyott mottójáról stb. eltérő naplóbejegyzések, kortársi emlékek, pletykák, végül filológiai viták: 1950, 1951, 1952, 1953, 1954. a szóba jövő dátum. Nemes Nagy Ágnes („legalább két évig írta”), Lengyel Balázs, Alföldyjenő, Domokos Mátyás (szerinte 1951 végén vagy 1952 elején már felolvasta Sárközi Mártánál) emlékei és kommentárjai. 56
