Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11-12. szám - Tandori Dezső versei

Aykátn en ötrej, enksien gruatlánojl, éeznn el beűtibáhn, s hoyg vlotam, voltam,

senki ne gratuláljon, nincs mihez, mert nem lesz mihez, mit végzek, csak egy embert,

lei nem arra született voln, gyoh énjei, éljen, nem arra lett vaoln, de remi, mire voajn? Jonva.

Seikn étrem gruatávlal nyákta, nyakát neöjtre, ne törjd.

„Ugye-Mi-Most-Sehogy" II.

(Ahogy ezt egykor a dombon Főmedvémnek mondtam)

Nem hiszem, hogy az „Életem egy rémálom volt” — kérdés a „Fogd-Fel-Másképp-Nem” jeligével elintézhető.

Tehát a kérdés nem felfogás kérdése. De mire ezen eltöprengtem, már el is ment tőle a kedvem.

Az úgynevezett írás - hosszas cirkálom. De nemcsak kedved zavarva, mint a bomlott (Arany János) cimbalom, hanem fél lábad a kimerevült légbe kapál (talán! vagy ahogy érzed), a kerekek alatt talán már nem vagy,

talán vagy. Nem a „Fogd-Fel-Másképp-Nem” a bűvszó, hanem hogy egyetlen fatörzs-, sín-, lámpa-közeiben a perc, az utolsó. Ez adja meg az előző percek értékét is. Mondom, az egész: szép kis. Hogy rémálom, még ennyi se.

És nem tréfa, hogy ki-be járok a halálok, halál-ok stb. ...között? -ba/-be? Hova, honnan?

Tényleg ilyen mikromikorral van, hogy az előbb még voltam, most itt vagyok roncsban vagy holtan?

Ha nem kellene annyi minden s mindenki mellett kitartanom, azt mondanám, továbbélés és a fentebbiek helyett jobb lenne a szívemhez, bármimhez kapnom, meghalnom, egy villamos, busz, véres kerékkel szobámban nem állna.

(Toldott sor: ez jobb esetben is a rémek rémálma.)