Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Bokányi Péter: Regény, történelem, reginalitás
BOKÁNYI PÉTER Regény, történelem, reginalitás A mikrotörténetírás a XX. század hetvenes éveinek végétől vált önálló irányzattá a történettudományon belül. A makrofolyamatok értelmezését segíti, de nem úgy, hogy belőle „összerakhatóvá” lesz a makrotörténelem, hanem újabb nézőpontokkal és ábrázolásmódokkal gazdagítja adott korszakok makrotör- téneti vizsgálatait.1 Hans Medick Mikrotörténelem című tanulmánya számos példa felelevenítése után veti fel annak tényét, hogy a mikrohistóriai kutatások gyakran nem szinonimak a makrotörténelmi kutatások eredményeivel. Tehát, hogy eg)? adott időszakban létező kisebb közösség (régió, faluközösség, család vagy az egyes ember) története más módon szerveződik, s netán a makró- történeti folyamatokkal szemben írható le: nem tipikus tehát, hanem kivétel. E jelenség leírására alkalmazza a „rendkívüli normalitás” fogalmát, amellyel leírhatóak az adott történelmi korszakban normális, ugyanakkor a forrásokban rendszerint elhallgatott tények, események, cselekedetek. Ezek, a „rendkívüli normalitás” körébe tartozó tények tehát egy adott kisebb közösségben elfogadott normák lehetnek, amelyeket a „nagy folyamatokra” figyelő történész számításon kívül hagy, holott akár egy egész régió történelmi útja is máshogy szituálható általuk. A mikrotörténeti leírás adott esetben dekonstruálhatja a makrotörténetírás megrajzolta, egységesként láttatott történeti folyamatokat, hiszen új, más nézőpontokat vezet be, és ezáltal relativizálhat a makrotörténetírás nyomán abszolútnak tekintett tényeket.2 A nyugat-dunántúli régió történeti szempontból ugyancsak felfogható mik- rorégióként, s ennek okáért történelem, identitás - régi is és új is - máshogy jelentkezik, másként értelmeződik errefelé. A nyugati végek „mássága” régi tapasztalata a magyar történelemnek és történetírásnak: a határmentiségből adódóan nem egyszer másként artikulálódnak itt a nemzeti történelem egyes tényei és eseményei, mint például az ország keleti felében. Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című művében írja egyhelyütt, hogy a „túl-a-dunai” főrendek bizony lassabban „magyarodnak”, mint a kelet-magyarországiak;- általában, a magyar nemzeti történelem tényei jellemzően máshogy fogalmazódnak meg a Nyugat-Dunántúlon. Kőszegen például a császáriak 1621-ben elevenen megnyúzták Hörmann Mihály várnagyot, s a város évszázadokig árulónak tartotta őt azért, mert a város kapuit megnyitotta Bethlen Gábornak, a Lakom- pakkal (ma Lackenbach) szomszédos Nyék lakosai a mai napig, Ur napján felveszik a pitykés, kék hajdúdolmányt, és Esterházy-zászló alatt vesznek részt a körmenetben, emlékezetéül annak, hogy 1620-ban a nyékiek segítettek legyőzni Esterházy Miklósnak és Dampierre, császári tábornoknak Bethlen csapatait,4 az egyébként körmendi illetőségű Faludi Ferenc költőnk pedig 1704-ben Németújvárott látta meg a napvilágot, mivel tiszttartó édesapja a Batthyány családdal együtt elmenekült Körmendről családostul a közeledő kuruc hadak elől... 91
