Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Darabos Pál: Atyai mesterem volt a két jóbarát, Hamvas Béla és Féja Géza
mindennapi élet kerékvágásába, és azon haladtak életük végéig. Csak kevesen léptek tovább a szellemi hierarchia lépcsőfokain. Akik akkoriban az iskolai hívás nyomán bekerültek a városi könyvtár Féja Géza sugározta aurájába, azok éppen az imént említett és hiányolt szellemi sugárkévébe kerültek. Fájáról hamar megtudtuk, hogy milyen alkotó életet hagyott maga után Pesten, és nap mint nap tapasztaltuk azt a többletet, amit a szüntelen belső szellemi munka sugároz ki magából önkéntelenül is. Jellemző, hogy néhány évvel később, 1949-ben, érettségi vizsgáink évében őt kérte fel magyartanárunk, hogy felkészítésünkre írjon rövid összefoglalásokat a XX. század nagy magyar íróiról, akikről a tankönyvek akkoriban még legjobb esetben is csak nevük felsorolásával emlékeztek meg, de akik legtöbbje Féja személyes ismerőse vagy barátja is volt. így írt rövid, 1-2 „flekkes”, rotációs sokszorosítású pályaképeket Adyról, Babitsról, Kosztolányiról, Juhász Gyuláról, Tóth Árpádról, Szabó Lőrincről, József Attiláról, Móricz Zsig- mondról, Krúdy Gyuláról és még másokról, akik nevére hatvan év távolából már nem is emlékszem, mert ezek a rossz papírra nyomott szövegek az évtizedek során óhatatlanul elkallódtak, mostan már nagy bánatomra. Féja Géza „iskolát” is adott nekünk, a gimnázium mellett és fölött a könyvtárban végzett munkánk során, már kezdettől fogva. Első feladatunk az volt, hogy az általa a könyvekről kézzel írt „címleírásokat” ugyancsak kézírással formacédulákra lemásoljuk több példányban, hogy ezeket az általunk készített katalóguscédulákat témakörökként betűrendbe rendezetten majd a könyveket kereső olvasóknak odaadhassa, az eredeti, maga által írt példányt pedig alappéldányként eltegye. Megtanultuk, hogy ilyenformán a könyveket először „anyakönyvezni” kell, majd az anyakönyvi cédulákat rendszerezni tárgyuk- témájuk szerint, és így áttekintést nyerni a könyvállományról. A cédulákból Féja a betűrendes mellett szakkatalógusokat is készített, mégpedig egyszerű, az általa korábban sűrűn látogatott budapesti Egyetemi Könyvtár „jelzetelési” módszere alapján, amely az általa alkalmazott témaköröket egyszerű, két betűből összetett betűjelzetekkel különböztette meg, mégpedig a mnemotech- nikai eljárásokat is igénybe véve nevezte meg ezzel a témaköröket; lehetett így vagy tizenöt-húsz tárgyi csoport, ami tökéletesen elegendő volt a könyvtár huszon-egynéhányezer művének nyilvántartásához és tartalmi feltárásához. Az igazi „iskola” azonban az volt, hogy a napi kölcsönzési időben (mert hely- benolvasás nem volt, nem lévén külön olvasóterme a könyvtárnak, csak egy hivatali helyisége, ami egyúttal katalógusteremként és kölcsönzőhelyiségként is szolgált) mi, gimnazista diákok álltunk a kölcsönzőpult mögé, és a felírt kéréseket a raktárterembe menve kerestük elő. Idő múltán, egy-két év alatt tökéletesen megismertük a teljes állományt, a magyar és idegen nyelvű könyveket is, hiszen a gimnáziumban latin, angol és német nyelvet is tanultunk, és az olvasóknak már szerző és könyveim bemondása alapján is elő tudtunk keresni könyveket, sőt a többségében köznapi olvasóknak már témakérés szerint is tudtunk ajánlani olvasmányokat. Velem együtt ott tevékenykedő iskolatársaim közül többen tanári pályára tértek, volt, aki lelkészként ma is szülővárosomban tevékenykedik, én magam egyedül voltam az, aki 1950- ben a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán a könyvtáros-magyar nyelv 89
