Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Szili Szabolcs: Viszlát Júlia

tudod, a boltos csajjal, akit majdnem elszalasztottal, pedig tudod, hogy tetszettél neki. Most már csak rajtad múlik, mit kezdesz ezzel a lehetőséggel. Nyugodj meg, és gondolkozz el...

Faust az utolsó mondatot már nem hallotta meg, olyan szinten elkábult attól, amit hallott. Tudta, hogy vannak depressziós hajlamai, de soha nem gondolta volna, hogy skizofrén. Mikor ezt kimondta, megint megváltozott benne valami. A másik énjének igaza volt. Tényleg, döntéseinek nagy részét mások hozták meg. Eló'tört a sok düh, amit ezek a szavak váltottak ki. Úgy érezte, minden veszve van. Hisztérikusan elkezdte dobálni a képeit, közben ordítva értelmetlen, összefüggéstelen szavakat. Faust teljesen kibújt önmagából. A belső hang megpróbálta megnyugtatni, mindhiába. Elveszítette a kapcsolatot Fausttal. Kezd a tudatára ébredni. Miután szinte minden képét tönkretette, kilépett az ajtón, és elindult lakása felé. Úgy érezte, nincs már számára hely ebben a világban. Rájött, hogy a hang igazat mondott. Egy bábu volt egész életében, amit bárki kedve szerint rángatott. Teljesen megtörve, önkívületi állapotban felment a bérház tetejére, ahonnan gyönyörű kilátás volt. A város nagy része a lábai előtt hevert. Faust bámulta egy ideig az eget, majd megszólalt:- Sajnálom Júlia, de túl későn jöttél.

Es leugrott az olcsó bérház tetejéről.

81