Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Nagy Gergely versei (3, Szabad bejárás)

árnyékába. Toporgok, föl-le csoszogok a kőporban. A székesegyház négy tornyát restaurálják, a nap lemenőben van, s a felhők bádoglemezként forgácsolják a homokköveket. Nekiütköznek, nagyot csattannak, de a legtöbb elsüllyed, mint eg)7 halászhajó. Utálom a tehetetlen várakozást. Féltékenyé tesz, s ahogy buszra szádunk, csak még erősebben rettegek. A korlátra támaszkodom, M. pedig a padlóra dobja táskáját. Kölcsönösen várunk egymásra, igaz, M. gesztusai szélesek, s néha összetalálkoznak a felsőtestemmel finoman terelgetve. Eg)' külvárosi családi ház pincéjében bérelek szobát. Útközben kinyújtom az ablakon az alkarom, belemarkolok a légellenállásba, s hagyom, hogy a szúnyogok megcsípjenek. A busz lassít. Megálló. Zsibbad a karom, és vállból nem érzek semmit. Roskatag vénember száll fel. Nekilódulunk; az öreg az ülésre huppan. A karom továbbra is az ablakban, csak most rajta lóg M. is. Süvít, a teste megtelik szúnyogokkal és könnyű léggel. Még mindig szívják a vérem, de már lassulunk. A következő megállóban leszállunk. Zsibbad a karom, s nem érzek semmit.

Sietősen átvágunk a kertek alatt, elhagyva egy vastag sövénnyel takart óvodát. M. tervezget; bízik bennem. A kertkapu nincs zárva, és korhadó bejárati ajtóm alumínium zárja is nyitva.

Halkan suttogunk, mintha valaki még aludna a másik priccsen. A ruhákat a fotel karfájára dobjuk, szégyenlősségről szó sem lehet. Gyorsnak kell lennünk, télvég van, és az apró, orosz szobaradiátor régóta használhatatlanul hever kitépve a konnektorból. M. a takaró alatt szorosan hozzám bújik. Lehelgetjiik egymást, s álmos, hideg talpát a lábszáramra teszi. Szeretkezünk. Pár perc az egész, inkább csak egy ölelés, ahogy megörülünk a viszontlátásnak. Nem kell beszélni. Bambulok. Elég volt. Tehetek bármit. Anyámat felzabáltam. Nincs saját szavam. M.-hez bújok, talán pár óráig még nem ébred fel a hidegre.

Elajnalra kopogás nélkül hazamegyek Anyámhoz. A fürdőszoba ajtaja nyitva van. Jóval későbbre várhatott. Anyám a kádban áll, kezében fehér frottír törölköző, s ahogy kilép a csupasz kőre, szomorúak a mellei.

9