Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 8. szám - Kalász Márton versei
KALÁSZ MÁRTON („Miserere", 1774) Lehet Udvar, hangszer lehet, zajmester - trumscheit hátul, lehet. Gyér instrumentalistánk, alva a sötét árokban, válluk vonnák, nem a hangszereket. De vonósok, készen a nyitányhoz - lent délelőtt óta minden harmadik szék üres. Művük miképpen szárnyalt, hány hang híja - hangzatként csak zsöllék felett. Mint ha ép szárnyak farktolla hibádzik zuhanásban egyéb gúny nincs. Jobb ízz«-direktor zuhan - más Udvar parkvégén hevert. Bár Hercegi Urunk önnön hitegetésében hitt épp. Addig a garast rendítsék, mellőle, trumscheit-. itt hangosan törődve, ha játszva se több (ennyi bármelyik színben mehet). Altató képzelet, meddig szólaltatsz művet - amíg fönt drágán kasztrált ifjú kelleget. Egy karmester útrakelt, jobbtétű tartomány - Fönt mi? „Kezdőhang. Lehet.” Metszetek, haláltánchoz (Archaikum) Nem ünnep esti járás, fönt, a köves szélen — nyelvünkön, addig: stross. A havas főutcának aztán neve is volt. A gyerekkori énekléseket szorongva ott feledtük. Ebből: egymás karján csöpp didergők, mi, lányok szép mérsékletben vetemedve halk mögöttünk. Tudtuk-e, anyanyelven sem, valamelyiink konokul: nem les hátra, annak már szívszólóját dicsérnék; késztet — hadd léptetik. Ami más sejtésben, ropogva léptünk egybefogná, vagy van, mindig: ö. A templom órája, időnk ritkán volt ránk így sanyarítva. Rettegjünk, leteltünk bármikor elütik. Ha árnya felől rettegnék, félmód hallgatás, kiknek képpel (háttal) üzen. Ami lent voltunk: sejtést majd „énen-fönnen” számlálna föl - démon, hirtelen dallamra pirítva? Épp nem ránk neszelve - bent „télre szülék; jegyek, csodák”. 59
