Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet

legplasztikusabban: „legalább jó hangosan / kerüljük meg mindazt / amiről suttogva se / szólhatunk”.

Bizonyosan előzmény - 1982-es datálású - a Változat, a Kunderát parafra- záló és megszólító félhosszú vers. Már a felütés megrajzolja azt a játékosironikus szövegteret, amelyben leginkább otthonára lel a Nagy Gáspár-i poétika; „a szabadság váltóőrével őgyelgünk” igéje szinte elfedi az előtte felcsattanó remek oxymoront. Később aztán, ha elkerülte volna figyelmünket, variációs formában ismétlődik meg: „a szabadság végtelen szemaforja” egyszerre képes leleplezni a szocializmus politikáját és azt a nyelvhamisítást, amely a szavakat eredeti értelmükből kifordítva a szocializmus ördögi retorikáját megalapozta. (A „népi demokrácia” valójában a nép eddigi legteljesebb körű elnyomását jelentette a gyakorlatban.) Avers politikai üzenetének alapja az a deklaratív nyíltság, amely egyetlen felsorolásba foglalja a szovjet gyarmatokon fellángolt lázadások dátumait, összekapcsolva azokat a szabadsághiány retorikában feloldott - vagy inkább fölerősített - tételével.

Szellemi-alkotói rokonságot teremt és vall meg (Kodállyal és Illyéssel) a Három megjegyzés: egy válasz is, amelynek első két versszaka az Öröknyár. ..-ra is jellemző gnomikus tömörséggel és törvényerővel kijelent, záró szakasza - talán valamivel kisebb intenzitással - képekben megjelenít; mindkét esetben a szellem példázata fénylik a „vakon” reá bambuló kor sötétségével szemben. A kurzivált „egy mondatban" pedig az alku felmondásának, a tabuk feszegetésének egyik legnyíltabb változata, amely ki is vívta a hatalom „adminisztratív” reagálásár7.

A versek — 1956 emlékművének láthatatlan talapzatára alcímű gyűjtemény még az Öröknyár... elé sorolja a Kibiztosított beszéd záró darabját, a Félelmen túli... című kis remekművet. A hetyke önportré: „a félelmen túli tartomány / dalokra elszánt kölyke” a ’kölyök’ jellemzéssel inkább az Új Forrás-botrány előtti időre utalhat, de nem lehetetlen az sem, hogy épp a botrány, a támadások nyitották meg Nagy Gáspár számára a „félelmen túli tartomány” terét. Az ars poeticus vers’0 két szakasza azonos felépítésű a szerkesztést tekintve: az égi-földi szférához kapcsolható motívumok - s a legsokatmondóbb, hogy az égi helyén hangzik el, verzállal szedve, az „ÉNEK” - azonos sorrendben következnek egymásra. Az égi elemek a versszakok elején és végén, a földi szféra a második és harmadik sorban. Az égi tartomány így mintegy körbeöleli a földit, az első versszakban megszelídítve azt, a másodikban pedig - ott a költő alakja képviseli a földi szférát - mintegy magához emelve, a költő öntanúsító morális hitvallásának jegyében. Ontanúsításon nem valamiféle vátesz- magatartást értve itt, mint inkább a közösségi felelősségvállalás médiumának önismeretét.

Az ’56-os gyűjtemény ugyanakkor az Öröknyár... után közli a Késlekedik) a szót, noha valószínűleg annál korábbi. Erre utal, hogy a kötetcímadó kifejezés, a „kibiztosított beszéd” még csak „gyűlik”, mint „a nyál”, s az álmok terepén valósul meg, „fényes mondatokban”. Október motívuma is visszafogottabb, a „meteorológia” képzetkörében jelenik meg itt.

Az Öröknyár.,, közelében, de feltehetőleg inkább már utána - az ’56-os versek kötetében a sorrend ezt sejteti - keletkezett a Kvartett. A „miénk a hol44