Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 8. szám - Nagy Gábor: Hatalom, medialitás és emlékezet
A tájleírás, Nagy László hosszúverseinek mintájára, látomássá lényegül át a kötetzáró Eljöhet énem című darabban. Nem társtalan vers ez az elsó' kötetben. Poétikai szerkezetében: a látomásos képek sorjázását összefogó történelmi és biblikus utalások rendszerében, a többnyire halmozó retorikai szervezettségében párja az Aranyharmonika, amely „előremutat a Halántékdob kötet hosszú versei felé”1'. Poétikai szempontból önállóbb, eredetibb félhosszú vers az Anyámmal hófehérülök vagy a Gyertyaszentelő'-, a politikai állásfoglalás mind határozottabbá formálódásában azonban, különösen a kötetzárás hangsúlyos pozíciójában, fontosabb eredmény az Eljöhet értem. Az „ítéletidőben” megjelenített „puszta-ország” víziója szinte tömegsírként láttatja az országot. A hátborzongatóan hatásos, filmszerű pontossággal felépített látvány egyszersmind a vers fókuszába állított költői én kendőzetlen ítélete is. A „Magyarország- medencecsontok” „fönséges kopár”-sága készíti elő az ironikusságában hát- borzongató látomást: „Egymásra fektetett hazákban, archeológiái nagykendőben / csontok, csontok virítanak a jégen, tükörpalotában / kiárusítva”. A zárlat egyszerre öntanúsító és áldozathozó rítusa már a teljesen illúziótlan és a végsőkig elszánt költőt előlegezi. Az ősz-szimbolikát - tehát még nem mindig októberről van szó - folytatja a Halántékdob (1978) is. Az Őszi vers újra csak teljesen áttételesen fogalmaz: az alapmotívumok, mint a ’vér’, ’fegyverek’, ’lő’, ugyan utalhatnak ’56-ra, de nem lépnek ki a hagyományos vadászattoposz kereteiből; még a forradalmat eltipró „bakancsok” is felismerhetetlenné válnak a „vangoghi” jelzővel. Am már érlelődik - úgy is fogalmazhatnánk: részben a Tejfogakhoz visszafordulva - az igazi Nagy Gáspár-i poétika: a mellérendelő retorikát disszonáns elemekkel kibillentő, egyre változatosabb regisztereken megszólaló, a regisztereket mind bátrabban vegyítő, sajátosan érdes hangvétel, nemegyszer (nyelvi játékokkal lazított) fogalmi dikció.IK A versek élménykörei is egyre tágulnak: a történelmi horizont mellett vagy helyébe a jelenkor rekvizítumai lépnek a versbe1', a bibliai utalások részben háttérbe szorulnak, részben profanizálódnak, az intertex- tualitás egyre gyakrabban kapcsolódik a magyar költészeti hagyomány és a kortársak megidézése mellett a közép-európai irodalom és társművészetek világához. Olykor csak egy-egy bizarr elem tűnik föl a versek szövegében, mint A halántékon lőtt versek emlékműve mögött esetében maga a cím (miközben a versszöveg még a Koronatűz Nagy László-i ihletésű verseihez illeszkedik). Az Arcom országútjain a haza toposzát újítja meg, amikor a „határos végtelen”, a „fekete keresztutak” szokványosabb elemeit fellazítja, kibillenti „elcsuklási övezet”-ről, „ötlet-telepesek / kolóniájáéról beszélve. Ezekben az elemekben képződik meg másik újdonságként a Nagy Gáspár-versek olykor metsző iróniája (nemegyszer szarkazmusa), máskor meg visszafogott, bölcs iróniája, amely néha még az ítéletmondó kijelentéseket is valami szelíd derűbe: a megítélten felülemelkedő, attól morálisan elkülönülő költői én derűjébe vonja. Ekkortól sokasodnak Nagy Gáspár oly különös és egyedi szóleleményei, amelyek értéke szintén nem csupán virtuóz játékosságukban rejlik, hisz nemcsak hogy beleillenek a megjelenített világba, de szintetizáló, sűrítő és disszonáns jellegük folytán új energiákkal telítik a verseket. A Ködhimnusz 38
