Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6-7. szám - Géczi János: A középkor rózsája: aszketizmus és naturalizmus (részlet)
kőfaragványait készítő Benedetto Antelami műhelye termékének tekintik. Magától Antelamitól származó a főkaput közrefogó két fülke két álló szobra. A jobb oldali, irattekercset tartó Ezékielt befogadó fülke boltívére gyermekét ölében tartó Mária-ábrázolás került. Anya és fia alakját, két oldalon, ráncos levelű növényhajtások övezik, rajtuk kétcimpájú szirmokból álló rozetta és süveg alakú bimbók. E XII. század végén faragott, megközelítően rózsa-virág és -levélszerű fülkedísz fölött, az ornamentálisabb jellegű fríz leveles indái között ennél stilizáltabb rozetták lelhetőek. A Donnius életét és halálát bemutató fríz fölötti növénysávban pálmalevelek tagolódtak e kettős ampájukkal szintén valódi rózsára utaló rozetták közé, s mindkét stilizált növény a szent vértanúságára utal. A monostorok szíve, a bensőségesség terét jelentő kerengő szerkezetét a keresztény kozmológia határozta meg. A kerengő épített paradicsom, ahol a szerzetesek a szimbólumok fölötti elmélkedéssel tapasztalathoz és élményhez juthatnak vallásos lelkűk megerősítésére. Várható tehát, hogy a paradicsomra utaló történetek, faragott jegyek gyűjtőhelye legyen. 1100-ban készült el a Saint-Pierre apátsági templom (Moissac/Tarn-et-Garonne) kerengőjének árkádsora. Az oszlopfők díszítésére itt az elsők között vállalkoztak. A kifejlett romanika ellenére mindeddig bibliai jelenetekkel nem borították sem az oszlopokat, sem az arra nagyobb teret kínáló felületeket. Itt, a románkor legnagyobb és legdíszesebb kerengőjén, az oszlop- és ikeroszlopfők s a sarokpillérek 88 fejezetben mutatnak be bibliai jeleneteket. Az egyedül álló szenteket ábrázoló domborműves sarokpilléreken, a sarkokban naturálishoz közeli, térkitöltő szerepű virágok csatlakoznak, de mivel jelentésük nem kapcsolódik konzekvensen az alakokhoz, a fel-feltűnő egy-egy rózsafaragvány sem tarthat igényt önálló értelemre. A román ábrázoló művészet, Európa bármelyik térfelét is tekintjük, nem egyértelműen mondott le a naturalisztikus élőlény-ábrázolásról. Ha eltekintünk a Sevillai Isidorus nyomán fel-feltűnő, kettő vagy több állatalak részleteiből összeforrt csodalényektől, szörnyalakoktól, az állatok valósághű ábrázolása kifejezetten gyakori — és mindegyikük hozzájárult a bemutatásra került jelenet értelmezéséhez. Az ábrázolt növények az állatoknál mindenkor stilizáltabbak, azonosításuk éppen ezért problematikusabb. Jelenetazonosító szerephez - egy-két kivétellel — nem jutottak. A románkor végén, az 1255 körül készült Anagni-székesegyház kriptája Teremtés könyve-fi'eskóján, amelyet maestro déllé Traslazioninak tulajdonítanak, az ördögök és az angyalok harca követhető nyomon. A szárnyas alakok hátterét, az üres felületeket madarak, gránátalmabokrok és piros, öt és több virágszirmos (értelemszerűen: rózsa-) szálak borítják: egytől egyig valóság- hűbbek, mint a boltozat négy lunettáját elválasztó növényfonatok. A jelenet és a dísz növényeinek megkülönböztetése már a gótikát előlegezi. Ha a román stílus egyébként gazdag díszítőelemei között nem is szerepelt a rózsamotívum, nem kétséges, hogy élőlényként az apátságok épületegyüttesében vagy annak közvetlen környékén, a temető-, a gyógynövény- és a zöldségeskertekben jelen maradt. Mi több, azokban a virágoskertekben is 49
