Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6-7. szám - Grüll Tibor: Zsidó történetírás a hellenisztikus korban

Nem meglepő, hogy a jeruzsálemi Eupolemosz, bár ismerte a Szeptuagintát, a Biblia héber szövegét is használta. Görög nyelve dagályos, nyers és szegényes, amelyen lépten-nyomon átüt a héber nyelvi szubsztrátum. Tcherikover szerint Alexandriában tanulhatott, de ezt a feltételezést a későbbi kutatás erős fenntartásokkal fogadta.”

Eupolemosz Ajiídeai királyokról (Peri tón en téIudaia baszileón) címen idézett munkája mellett Alexander Polihüsztór hivatkozik egy Illés prófétáról (Peri tész Eliu prophéteiasz) című művére is. Ezt a címet többen Illés próféta helyett Eli főpapra értik, B. Z. Wacholder szerint azonban nincs igazuk azoknak, aki szerint a mű a silói sátorszentélyről és Eli főpapságáról szólt volna, hanem a helyes olvasat szerint mégiscsak Illésről van szó, akinek megjelenése Malakiás eszkhatológiai próféciája szerint (Mai 3:23-24) megelőzi majd a Messiás eljövetelét. A Hasmoneusok idejében az apokaliptika virágkorát élte: az IMakk 14:41-ben II. Démétriosz Simeont nevezi ki főpappá, „egészen addig a korszakig, amíg egpy hiteles próféta nem támad” (eisz ton aióna heósz tu anaszténai prophétén piszton); az IMakk 4:46 szerint a Hasmoneusok elrejtették az oltár meggyalázott köveit, „amíg ne?n jön egy próféta, hogy rendelkezzen felőlük” (mekhri tn paragenéthénai prophétén tu apokrithénai peri autón). A görög szöveg általános megfogalmazása (a prophétész előtt nem áll határozott névelő) azonban kétséget ébreszt az iránt, hogy valóban a Messiásra gondolt a szerző.

3.3. ARTAPANOSZ, „A REGÉNYÍRÓ"

Artapanosztól három hosszabb töredék maradt ránk, amelyben Ábrahám, József és Mózes életét tárgyalja, főként azok Egyiptomhoz fűződő viszonya szempontjából. A szerzőről semmit sem tudunk azon kívül, hogy neve perzsa eredetű. Műve ellentmondásoktól terhelt: egyrészről túlságosan szinkrétiszti- kus,24 és a Biblia textusát is túl szabadon kezeli ahhoz, hogy zsidó legyen; másrészről viszont heroizálja a bibliai zsidó hősöket, amit egy pogány aligha tenne. A kutatók szerint az utóbbi érv javára billen a mérleg nyelve: Artapanoszt diaszpórái zsidónak tarthatjuk, aki művével azt akarta hangsúlyozni, hogy az egyiptomiak civilizációjuk alapelemeit lényegében a zsidóknak köszönhetik.” Artapanosz szándéka alapvetően apologétikus: az emberiség Mózesnek köszönheti a kultúra egészét, a vallási kultuszokat is beleértve.26 Az egyiptomi politeizmus egyébként meglehetősen szelíd arcot ölt Artapanosz tollán: a szent állatokat nem annyira imádják, mint inkább „Istennek szentelik” hasznosságuk alapján. Amennyire a fennmaradt töredékek alapján arra következtethetünk, Artapanoszt nem a zsidó vallás tisztaságának megőrzése, mint inkább a zsidó nép hőseinek dicsőítése érdekelte, vagyis műve egyszerre apologétikus és panégürikus jellegű.

Artapanosz működésének idejét csak közvetett adatok alapján tudjuk ki következtemi: művével többek szerint egy zsidóellenes pogány polémiára válaszol.2 Mások úgy vélik, hogy a Zsidókról (Peri ludaión) megírása idején az Oniás-féle leontopoliszi templom már létezett, legalábbis ha erre utal az a megjegyzése, miszerint József és a zsidók („a Hermiuthról nevezett nép”) Athoszban és Héliopoliszban is építettek maguknak templomot (frg. II. 4).

39