Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 6-7. szám - Grüll Tibor: Zsidó történetírás a hellenisztikus korban

„...nálunk nem a saját szabad elhatározástól függ a feljegyzések készítése, és így közöttük ellentmondás sem lehetséges - hiszen mindent a próféták írtak meg, akik a legtávolabbi múltat is az isteni sugallatból ismerték, saját koruk eseményeit pedig úgy, ahogy azok történtek, hitelesen adták elő -, akkor érthető, sőt szükségszerű az, hogy minálunk nem készült számtalan egymásnak ellentmondó, egymással vitázó könyv” (Apión ellen I. 8. [38] Hahn István ford.). Az idézett mondat a héber Biblia apológiája mellett valamennyire a zsidó történetírás mentségéül is akar szolgálni: ennek legfőbb referenciapontja ugyanis maga a Biblia volt. A Szentírás történeti könyveinek szerzői is próféták voltak: „Mózes halálától Artaxerxésznek, Xerxész utódának, a perzsák királyának idejéig Mózes utódai, a próféták jegyezték fel a korukban történt eseményeket tizenhárom könyvben” {ibid.). Ez pedig különleges felelősséget ró arra a mindenkori zsidó szerzőre, aki saját népének történetét kívánja megírni a poszt-prófétikus korban.1'Josephus saját történetírói hitelét kétféle argumentumai védi a vádakkal szemben: „Arkhaiologiámat [A zsidók története] a szent iratok értelmezése alapján írtam meg, hiszen származásomnál fogva pap voltam, és járatos ezen iratok tudományában. A háború történetét pedig úgy írhattam meg, hogy sok eseménynek részese, a legtöbbnek szemtanúja voltam, s az akkor elhangzott szavak és véghezvitt dolgok közül nem volt, amit nem ismertem volna” {Apión ellen I. 10. [55]). E két szempont közül az első: a bibliai hermeneutikában való jártasság természetesen sem a hellén, sem a római történetírók számára sem lett volna fontos; a második: az antopszia, már annál inkább.

3. HELLENISZTIKUS KORI ZSIDÓ TÖRTÉNETÍRÓK

Yosef Hayim Yerushalmi máskülönben kitűnő és invenciózus könyvének {Záchot — zsidó történelem és zsidó emlékezet) egyik félrevezető állítása, hogy „a bibliai kánon lezárulta után a zsidók gyakorlatilag nem művelték többé a történetírást.”16 A zsidóság az intertestamentális kor évszázadai alatt lépett be a - ma úgy mondanánk - „civilizált nemzetek közösségébe”. Saját jól felfogott érdekében is rendelkeznie kellett olyan történetírókkal, akik görög nyelven, sőt görög szellemben örökítették meg saját népük történetét. Műveikből csak apró töredékek maradtak fenn, azokat is jó néhány száz évvel később élt írók kivonataiból ismerjük csupán. Magukról a szerzőkről még kevesebbet tudunk: nevükön kívül jószerével semmi konkrétumot. Az alábbiakban a négy legjelentősebbnek vélt) hellenisztikus kori zsidó történetírót fogjuk röviden bemutatni.

3.1. DÉMÉTRIOSZ, „A KR0N0GRÁFUS"

Démétriosz fennmaradt hat töredékéből öt a Genesis és az Exodus történeteit tárgyalja, a hatodik töredék terminus ad quem)c RT Ptolemaiosz Philopatór uralkodása (i. e. 222-205).u Ez alapján szokás működésének akméját az i. e. III. század utolsó negyedére datálni. Alexandriai Kelemen A júdeai királyokról (Peri tón en té hidaia baszileón) címen idézi művét, s ebben az sem meglepő,

35